– Ildikó néni?

Az idős asszony szinte ugyanabban a pillanatban felismerte őt. Reszkető kézzel nyúlt Eszter felé, ujjai finoman megérintették az övét, és halvány mosoly suhant át az arcán.

– Eszterkém…

Valaha egészen véletlenül sodródtak egymás mellé. Eszter kislány volt még, amikor egy nyári napon az édesanyjával málnát szedtek a kertjükben. Mire végeztek, már alig álltak a lábukon a hőségtől. A busz kétóránként járt, így sokáig kellett várniuk. Az anyja hirtelen ötlettől vezérelve elszaladt a közeli boltba, mert azt hallotta, olcsón lehet befőttesüveget kapni. A málnával teli vödröt Eszterre bízta, és szigorúan megparancsolta, hogy egy tapodtat se mozduljon.

Csakhogy a nap tűzött, a levegő fullasztó volt, és a közelben egy férfi cigarettázott, a füst egyenesen az arcába szállt. Eszter néhány lépéssel arrébb húzódott a megálló mögé. Ott pillantott meg egy hatalmas fekete macskát, amelynek egyik füle cafatos volt, és félig a szemére lógott. Eszter tudta, mit mondanak a fekete macskákról – ha átszalad előtted, balszerencsét hoz. Amikor az állat megindult felé, ijedtében oldalra ugrott, de megbotlott egy kiálló gyökérben, és elesett. A vödör kiborult, a málna szétgurult a porban.

Kétségbeesetten fakadt sírva.

– Mi történt, kicsim? – hallott meg egy lágy női hangot.

Eszter elvette a kezét az arcáról. Egy ismeretlen asszony állt előtte, piros kendőben és könnyű, piros ruhában. A szeme élénkzölden ragyogott, akár két smaragd.

– Kiesett? – kérdezte együttérzően.

– A-a-anya… – hüppögte Eszter. – Mindjárt visszajön, és…

Az asszony lehajolt hozzá, és nyugodt hangon azt mondta:

– Figyelj csak, segítek neked. Most adok a saját málnámból, és rendbe hozzuk ezt az egészet.

– Most átteszek egy keveset az én málnámból a te vödrödbe, és anyának egy szót sem szólunk róla, rendben?

Eszter még válaszolni sem tudott, olyan gyorsan történt minden. A piros ruhás asszony felkapta a saját, kék műanyag vödrét, és határozott mozdulatokkal átszórta a fényes, illatos szemeket Eszter edényébe.

– Köszönöm… – suttogta a kislány.

A nő mosolyogva az ajkához emelte a mutatóujját.

– Pszt… ez a mi titkunk.

Lilla semmit nem vett észre az egészből. Otthon csak annyit jegyzett meg csodálkozva, hogy az idei málna mintha nagyobb és édesebb lenne, mint tavaly. Eszter azonban annyira felzaklatta magát a történteken, hogy éjszaka belázasodott. Forró volt a homloka, nyugtalanul forgolódott, Lilla pedig reggelre teljesen kétségbeesett, és orvost hívott.

– Kár, hogy Erika doktornő már nyugdíjba ment – sóhajtott. – Egy új doktornőt küldtek helyette… ki tudja, talán még csak gyakornok.

Nem gyakornok érkezett. Az ajtóban egy Lillánál is idősebb, nyugodt tekintetű asszony állt, barátságos mosollyal az arcán. A szeme élénkzölden csillogott, akár a smaragd.

Amikor Eszter döbbenten rámeredt, a doktornő ugyanazzal a mozdulattal az ajkához emelte az ujját, mint akkor a kertben.

– Szervusz, Eszter – mondta csendesen. – Ildikó vagyok, a körzet új orvosa. Mostantól én vigyázok rád.

Ildikó doktornő később is sokszor bizonyította, milyen kivételes szakember. Harmadik osztályban Eszter csúnyán bukott a biciklijével, és olyan szerencsétlenül esett, hogy a kezén két ujj megmentése is kétségessé vált. A kórházban még az amputáció lehetősége is felmerült. Ildikó azonban naponta kétszer eljött hozzájuk, gondosan tisztította és kötözte a sebet, egy ritka, külföldről beszerzett kenőccsel kezelte. Végül sikerült megmenteni az ujjait.