– Ha nagy leszek, orvos leszek, pont, mint ő – jelentette ki ünnepélyesen. – És majd meggyógyítom. Jó? De anya… ha orvos, miért nem tudja saját magát rendbe hozni?

Eszter válaszolni készült, amikor egy fekete macska szaladt át előttük az úton. Egy pillanatra megállt, rájuk nézett, aztán eltűnt a bokrok között. Eszter gyomra összerándult. Rossz előjel – villant át az agyán. Aztán rögtön eszébe jutott a málnával teli vödör emléke, és igyekezett elhessegetni a baljós gondolatot. Nem, ez inkább jót jelent.

A ház bejáratánál a szomszéd állította meg őket. Kedves ember volt, gyakran segített a lányoknak biciklit szerelni, s időnként a kertjéből hozott almával lepte meg őket.

– Nem láttak erre egy fekete macskát? – kérdezte kissé lihegve. – Kiszökött a csirkefogó.

– Arra futott! – mutatott Nóra lelkesen.

– Köszönöm! Lakásban tartom, még sosem volt kint. Csak résnyire hagytam az ajtót, mert új kanapét hoztak, és már ki is slisszolt!

– Gyere, megmutatom! – ragadta kézen Nóra, és már húzta is maga után.

Eszter kissé zavarban, de követte őket. Végül a macskát egy berkenyefán találták meg, kétségbeesetten nyávogott a vékony ágak között. A szomszéd próbált felmászni, de a fa nem bírta volna el. Így Nórát emelték fel, aki ügyesen lekapta az állatot – bár az ijedtében végigkaristolta a kezét.

– Fertőtleníteni kellene. Van otthon hidrogén-peroxid? – kérdezte a férfi.

– Igen, van – felelte Eszter.

– Én majd orvos leszek! – jelentette ki Nóra büszkén.

– Nahát, az nagyszerű! – dicsérte meg a szomszéd.

A kislány lendületbe jött.

– Ma is orvosnál voltunk anyával. Az anyukám is az, ő injekciókat ad a néniknek. Engem meg nem vesznek be az oviba, mert azt mondják, folyik az orrom. Pedig nem is! Csak szipogok. Amióta apa elment, mindig szipogok…

Eszter arca lángba borult. A szomszéd azonban tapintatosan, túlzó jókedvvel reagált:

– Akkor legalább időben kitanulod az injekciózást! De a karmolást azért ne felejtsétek el lekezelni! Tudják mit? A macskamentő akcióért cserébe meghívom magukat egy teára. Vettem ma friss süteményeket is. Szereted a krémest?

– Nagyon! – kiáltotta Nóra.

– És te, Eszter? – kérdezte a férfi kissé bátortalanul.

– Hát… igen, szeretem – mosolyodott el.

– Akkor nincs mese, jöjjenek! Bár előre szólok, legénylakás… nem makulátlan.

A tea végül nevetéssel és morzsákkal tarkított, meglepően kellemes délutánná kerekedett. Hazafelé Nóra már azt fejtegette, hogy nekik is sürgősen szükségük van egy macskára. Feketére, pontosan olyanra, mint „Balázs bácsié”.

– És mikor megyünk Ildikó nénihez? – tette fel hirtelen a kérdést.

Eszter tudta, hogy az idős asszonyhoz jár ugyan gondozó, ő pedig kétnaponta látogatja, mert többre már nem futja Ildikó pénzéből.

– Holnap – felelte. – Előbb végigjárjuk a betegeimet, és utána beugrunk hozzá. Rendben?

– Nem mehetnénk egyből? Csak ülnék mellette. Megígértem, hogy megmutatom neki a hörcsögös könyvemet!

– Megkérdezzük tőle. Ha neki is jó…

– Jó lesz – legyintett magabiztosan Nóra. – Olyan jó, hogy nem kell oviba mennem!

Este kilenckor Eszter az órára pillantott. Lilla még nem ért haza. Az ablakhoz lépett: a ház előtt állt, egy kócos hajú fiúval, kézen fogva. Eszter elmosolyodott, csendesen behúzta a függönyt, majd nekilátott a másnapi ebéd előkészítésének. Meglepve vette észre, hogy hosszú idő óta először nem szorítja könny a torkát.