– Most átteszek egy keveset az én málnámból a te vödrödbe, és anyának egy szót sem szólunk róla, rendben?

Eszter még válaszolni sem tudott, olyan gyorsan történt minden. A piros ruhás asszony felkapta a saját, kék műanyag vödrét, és határozott mozdulatokkal átszórta a fényes, illatos szemeket Eszter edényébe.

– Köszönöm… – suttogta a kislány.

A nő mosolyogva az ajkához emelte a mutatóujját.

– Pszt… ez a mi titkunk.

Lilla semmit nem vett észre az egészből. Otthon csak annyit jegyzett meg csodálkozva, hogy az idei málna mintha nagyobb és édesebb lenne, mint tavaly. Eszter azonban annyira felzaklatta magát a történteken, hogy éjszaka belázasodott. Forró volt a homloka, nyugtalanul forgolódott, Lilla pedig reggelre teljesen kétségbeesett, és orvost hívott.

– Kár, hogy Erika doktornő már nyugdíjba ment – sóhajtott. – Egy új doktornőt küldtek helyette… ki tudja, talán még csak gyakornok.

Nem gyakornok érkezett. Az ajtóban egy Lillánál is idősebb, nyugodt tekintetű asszony állt, barátságos mosollyal az arcán. A szeme élénkzölden csillogott, akár a smaragd.