Amikor Eszter döbbenten rámeredt, a doktornő ugyanazzal a mozdulattal az ajkához emelte az ujját, mint akkor a kertben.

– Szervusz, Eszter – mondta csendesen. – Ildikó vagyok, a körzet új orvosa. Mostantól én vigyázok rád.

Ildikó doktornő később is sokszor bizonyította, milyen kivételes szakember. Harmadik osztályban Eszter csúnyán bukott a biciklijével, és olyan szerencsétlenül esett, hogy a kezén két ujj megmentése is kétségessé vált. A kórházban még az amputáció lehetősége is felmerült. Ildikó azonban naponta kétszer eljött hozzájuk, gondosan tisztította és kötözte a sebet, egy ritka, külföldről beszerzett kenőccsel kezelte. Végül sikerült megmenteni az ujjait.

Hatodikban újabb ijesztő időszak következett: Esztert gyakran gyötörte erős hasfájás. Mentő is vitte kivizsgálásra, de vakbélgyulladást nem találtak, így hazaküldték. Ildikó doktornő azonban nem nyugodott bele. Megvizsgálta, majd saját maga hívta újra a mentőket, és ragaszkodott hozzá, hogy azonnal a sebészetre vigyék. Igaza lett – a vakbél rendellenes helyen feküdt, a tünetek sem voltak tipikusak, de már hashártyagyulladás kezdődött. Egy hajszálon múlt minden.