A vezető végigfutotta a sorokat. A szemöldöke alig észrevehetően megemelkedett – talán meglepődött, talán bosszús lett.

– Felmondás? – kérdezett vissza. – Ezt komolyan gondolja?

– Teljes mértékben.

Renáta letette a lapot az asztalra.

– Beszéljünk inkább higgadtan. Ha problémája van a munkafolyamatokkal, meg lehet vitatni. Ha túl nagy a terhelés…

– Nem a munkamennyiségről van szó – vágott közbe Dóra.

– Akkor miről?

Dóra egyenesen a szemébe nézett, és nem kapta el a tekintetét.

– Pontosan tudja – mondta csendesen. – Az elmúlt két hónapban folyamatos nyomás alatt tartott.

– Én a minőséget kérem számon.

– Nem – rázta meg a fejét Dóra. – Ön azt akarja, hogy érezzem, hol a helyem. Hogy emlékeztessen rá: a volt férjem most már az ön oldalán áll. Én pedig itt dolgozom, az ön fennhatósága alatt.

A levegő megfagyott közöttük.

Renáta hátradőlt a székében, ujjait összekulcsolta az asztalon.

– Túlzó következtetéseket von le. A magánélet és a munka két külön dolog.

– Nem szabad összekeverni őket – fejezte be Dóra. – Igen, ezt már hallottam öntől. Mégis érdekes módon épp azóta változott meg minden, amióta az a bizonyos eset megtörtént. Különös egybeesés, nem gondolja?