Renáta tekintete összeszűkült.

– És mi a terve? Csak úgy kilép, és majd lesz valahogy? Állás nélkül? Biztos háttér nélkül?

– Nem a semmibe megyek – mosolyodott el Dóra halványan. – Csak innen el.

– Ez meggondolatlanság – vetette oda a főnöke. – A munkaerőpiac most kíméletlen. Könnyen megbánhatja.

– Lehet – bólintott Dóra. – De akkor a saját döntésemet fogom megbánni. Nem azt, hogy hagytam, hogy valaki játszmázzon velem.

Az ajtó felé fordult.

– Dóra!

Megállt, és visszanézett.

Renáta időközben felállt. Kiegyenesedett, és most valami más csillant a szemében. Nem harag. Nem lenézés.

Talán elismerés. Vagy annak a felismerése, hogy a kontroll kicsúszik a kezéből.

– Maga…

– Maga tisztában van vele, hogy az ajánlásom nélkül aligha talál majd olyan állást, ami méltó a képességeihez?

Dóra lassan kifújta a levegőt.
– Pontosan tudom – felelte nyugodtan. – De inkább vállalom a bizonytalanságot, mint hogy minden reggel úgy keljek fel, hogy egy olyan helyre megyek, ahol rajtam vezetik le a saját frusztrációjukat.