– Szabad – érkezett bentről.

Dóra belépett, és becsukta maga mögött az ajtót.

Renáta az íróasztalánál ült, iratokat lapozgatott. Amikor felnézett, arca rezzenéstelen maradt.

– Hallgatom, Dóra.

Dóra szó nélkül átnyújtotta a papírt.

A vezető végigfutotta a sorokat. A szemöldöke alig észrevehetően megemelkedett – talán meglepődött, talán bosszús lett.

– Felmondás? – kérdezett vissza. – Ezt komolyan gondolja?

– Teljes mértékben.

Renáta letette a lapot az asztalra.

– Beszéljünk inkább higgadtan. Ha problémája van a munkafolyamatokkal, meg lehet vitatni. Ha túl nagy a terhelés…

– Nem a munkamennyiségről van szó – vágott közbe Dóra.

– Akkor miről?

Dóra egyenesen a szemébe nézett, és nem kapta el a tekintetét.

– Pontosan tudja – mondta csendesen. – Az elmúlt két hónapban folyamatos nyomás alatt tartott.

– Én a minőséget kérem számon.

– Nem – rázta meg a fejét Dóra. – Ön azt akarja, hogy érezzem, hol a helyem. Hogy emlékeztessen rá: a volt férjem most már az ön oldalán áll. Én pedig itt dolgozom, az ön fennhatósága alatt.

A levegő megfagyott közöttük.

Renáta hátradőlt a székében, ujjait összekulcsolta az asztalon.

– Túlzó következtetéseket von le. A magánélet és a munka két külön dolog.

– Nem szabad összekeverni őket – fejezte be Dóra. – Igen, ezt már hallottam öntől. Mégis érdekes módon épp azóta változott meg minden, amióta az a bizonyos eset megtörtént. Különös egybeesés, nem gondolja?

Renáta tekintete összeszűkült.

– És mi a terve? Csak úgy kilép, és majd lesz valahogy? Állás nélkül? Biztos háttér nélkül?

– Nem a semmibe megyek – mosolyodott el Dóra halványan. – Csak innen el.

– Ez meggondolatlanság – vetette oda a főnöke. – A munkaerőpiac most kíméletlen. Könnyen megbánhatja.

– Lehet – bólintott Dóra. – De akkor a saját döntésemet fogom megbánni. Nem azt, hogy hagytam, hogy valaki játszmázzon velem.

Az ajtó felé fordult.

– Dóra!

Megállt, és visszanézett.

Renáta időközben felállt. Kiegyenesedett, és most valami más csillant a szemében. Nem harag. Nem lenézés.

Talán elismerés. Vagy annak a felismerése, hogy a kontroll kicsúszik a kezéből.

– Maga…

– Maga tisztában van vele, hogy az ajánlásom nélkül aligha talál majd olyan állást, ami méltó a képességeihez?

Dóra lassan kifújta a levegőt.
– Pontosan tudom – felelte nyugodtan. – De inkább vállalom a bizonytalanságot, mint hogy minden reggel úgy keljek fel, hogy egy olyan helyre megyek, ahol rajtam vezetik le a saját frusztrációjukat.

Lenyomta a kilincset.

– A felmondási időmet ledolgozom, ahogy elő van írva. A futó projekteket rendben átadom. Mert ellentétben néhány emberrel, én képes vagyok különválasztani a magánéletet a munkától.

Azzal kilépett az irodából.

A folyosó zaja azonnal körülölelte: telefoncsörgés, billentyűk kopogása, a nyomtató monoton zúgása. Minden ugyanolyan volt, mint bármelyik másik napon – mégis, benne valami végérvényesen megváltozott.

Leült a helyére, felébresztette a számítógépet, és megnyitotta a teendők listáját. Sorra vette, mit kell lezárnia, mit szükséges dokumentálnia, kinek adja majd át az egyes feladatokat. Precízen, higgadtan dolgozni kezdett.