Dóra bólintott. Mit tehetett volna mást?

– Rendben – préselte ki magából.

– Örülök, hogy egyetértünk – emelte rá a tekintetét Renáta, és egy rövid, hűvös mosollyal nyugtázta a választ. – Akkor péntekre kérem az új projekt teljes anyagát. Részletes elemzés, konkrét javaslatokkal.

Dóra szinte fel sem fogta.

– Péntekre? Hiszen az három nap… Egy ilyen volumenű anyagra általában legalább egy hetet szokott adni.

– Általában igen – felelte nyugodtan a főnökasszony. – Most viszont sürgős. Meg tudja oldani?

A hangsúlyból világos volt: ez nem valódi kérdés.

Az ezt követő hetek olyanok voltak, mintha egy gondosan megrendezett darabban szerepelne, ahol mindenki tudja a szövegét – csak ő nem érti, miért van a színpadon. Renáta kifogástalanul udvarias maradt. Soha egy nyílt támadás, egy emelt hang, egy egyértelmű kritika.

Csak az állandó, finom szorítás.

Hol egy határidő rövidült meg váratlanul, hol új feladat landolt az asztalán „apró kiegészítésként”. Egy értekezleten pedig, mintha csak mellékesen jegyezné meg: