Renáta egyszer csak megállt Dóra prezentációjánál.

– Dóra, legyen szíves megmagyarázni, miért nem egyeznek a számok a hetedik dián?

A teremben minden tekintet rá szegeződött.

– Milyen eltérésre gondol? – kérdezte halkan.

– Itt – mutatott a képernyőre a lézerpointerrel. – Kétezer-háromszáz és kétezer-háromszázötven. Melyik a helyes adat?

Dóra a kivetítőre pillantott. Valóban volt egy apró eltérés.

– Elírás történt – felelte Dóra nyugodtan. – A helyes adat kétezer-háromszáz. Azonnal javítom.

– Elírás – ismételte meg Renáta szárazon. – Értem. Kollégák, jegyezzék meg: a pontosság nem csak a nagy dolgokban fontos. Dóra, figyeljen oda jobban.

Ebben a pillanatban valami végérvényesen átbillent benne.

Ránézett Renátára. A hibátlan frizurára, a makulátlan szabású kosztümre, a kimért, hűvös mosolyra. És arra gondolt: teljesen mindegy már.

Az értekezlet után visszasétált az asztalához. Leült, bekapcsolta a gépét. A monitoron ugyanaz fogadta, mint minden egyes nap: olvasatlan e-mailek, végtelen táblázatok, határidők piros jelzései, kimutatások egymás hegyén-hátán.