– Mert a tanulás és a házimunka fontosabb volt mindenféle riszálásnál! – csattant fel az anyja. – Dolgos, becsületes emberré kellett válnod, nem mutogatni magad idegenek előtt!

– És te ezt még most is helyesnek tartod? Szerinted gyerekként paradicsomban éltem? Rettenetesen féltem minden hármastól! Gyomorgörccsel mentem haza. Ha véletlenül tönkretettem valamit az iskolában, inkább elkóboroltam volna az erdőbe éjszakára, csak ne kelljen hallgatnom a kiabálásodat!

– Na és? Legalább megtanultad megbecsülni a dolgokat és a munkát, amivel megkerestük az árukat! – Az asszony úgy hessegette el Réka szavait, mintha egy idegesítő rovart próbálna elűzni.

– Megbecsülni? Tele vagyok szorongással a mai napig! Egy tárgy fontosabb volt neked, mint az én lelkem. De én nem fogom így nevelni a gyerekeimet!

– Ugyan, ti egyáltalán nem nevelitek őket! – vágott vissza az anyja. – Ismerd be: kudarc vagy anyaként, ezért vagy ilyen ingerült! Otthon ülsz a gyerekekkel, nem fejlődsz semmit, elhagytad magad. Valahányszor átmegyek, rendetlenség fogad. Csoda, hogy a férjed még melletted van. Ha egyszer elhagy, ne hozzám szaladj panaszkodni!