Újabb, kétségbeesett próbálkozás volt ez, de az anyja ismét süket fülekre talált. A hallgatás most is beszédesebb volt minden szónál: pontosan értette, miről van szó, és esze ágában sem volt bevállalni az unokákat. Rékának világossá vált, hogy más eszközhöz kell nyúlnia, ha változást akar.

Réka lassan hét éve élt házasságban. Ez idő alatt két kislányuk született, és ő mindkettővel otthon maradt. A gyermeknevelésben azonban sem az ő szülei, sem Márk családja nem vállalt valódi szerepet. Néha úgy tűnt, mintha versenyeznének: ki tud nagyobb közönnyel viszonyulni a fiatal családhoz és az unokákhoz.

Az anyja első pillantásra még jobban is teljesített, hiszen időnként – nagyjából néhány havonta – küldött egy kisebb összeget ajándékként. Csakhogy ennek ára volt. A pénz mellé elvárás is társult: feltétlen engedelmesség és részletes elszámolás.

Márk szülei még ennyit sem fektettek a kapcsolatba. Évente egy-két alkalommal küldtek egy rövid üzenetet, többnyire az internetről kimásolt jókívánságokkal, és ezzel letudottnak tekintették nagyszülői kötelességeiket.

Réka az anyjától kapott szerény támogatást mindig valamelyik családtag születésnapi ajándékának tekintette. Az asszony viszont cserébe teljes alárendeltséget követelt: tudni akarta, mire, mikor és pontosan mennyit költöttek. Ha Réka netán olyasmire fordította az összeget, amit az anyja fölöslegesnek ítélt, abból komoly számonkérés lett. Fejlesztő játékok? Babaúszás vagy korai foglalkozás? Teljes pénzkidobás – legalábbis az ő szemében. De amiért igazán kemény bírálat járt, az a közös kiruccanás volt Márkkal.

Egyszer Réka óvatosan megemlítette, hogy terveznek egy rövid túrát. Nem extrém vállalkozásról volt szó: két nap gyaloglás, egy enyhébb hegyi emelkedő. Tapasztalt túrázóknak gyerekjáték, de Réka évek óta nem indult útnak, és az is nyugtalanította, hogy bébiszitterre kellene bízniuk a lányokat. Szíve szerint valamelyik nagymamára hagyta volna őket, ám mindketten határozottan visszautasították. Márk édesanyja épp a saját életét építgette, Réka anyja pedig minden energiáját a kertbe ölte.

Réka még arra is hajlandó lett volna, hogy napokon át megállás nélkül dolgozzon a telken, szó nélkül teljesítse az utasításokat, és félretegye a vitákat, csak hogy cserébe elengedjék őket arra a pár napra.

Az anyja azonban másképp látta.

– Ahelyett, hogy ilyen ostobaságokra pazaroljátok az időtöket, inkább vehetnétek magatoknak egy saját telket – vetette oda megvetően. – Ki hallott már olyat, hogy valaki csak úgy felcaplat a hegyekbe? Sokkal hasznosabb lenne egy alapos nagytakarítás vagy a kert rendbetétele. Egyébként is, Réka, miért nem jársz át hozzám takarítani…?

A kérdés váratlanul érte Rékát, egy pillanatra szinte szóhoz sem jutott.

– Miért, nekem kötelező lenne? Hiszen időről időre elmegyek hozzád nagytakarítást csinálni! Mi értelme volna minden áldott nap átjárni? – csattant fel végül.

– Hogyhogy miért? Azért, hogy ragyogjon a lakás! Makulátlanul tiszta legyen, csillogjon-villogjon, barátságos és rendezett! – emelte meg a hangját az anyja. – Én naponta átjártam a saját édesanyámhoz takarítani. Az utolsó napjáig. Ez így illendő! Neked is ez volna a dolgod!