– De nálunk sincs káosz, és a férjem sem panaszkodik rendetlenségre. Viszont ha állandóan nálad robotolnék, vagy hullafáradtan esnék haza, azzal biztosan nem lenne elégedett – felelte Réka, és közben egyre világosabban látta, mire megy ki a játék. Az anyja ismét rá akarja majd sózni a festést, a szekrények kipakolását, a kristálypoharak suvickolását, miközben ő kényelmesen üldögél a kertben, hallgatja a madarakat. Nem először történt volna így.

Az évek során annyira belefáradt ebbe a megszállott tisztaságmániába, hogy otthon már szinte ösztönösen kerülte a túlzásokat. Egyszerűen irtózott attól, ha bármit kényszerből kellett tennie. Amit csinált, azt belső indíttatásból tette, amikor szükséges volt, vagy amikor kedve tartotta – nem pedig előre meghatározott rend szerint. Nem vezetett táblázatot a mosásról, nem cserélt katonás pontossággal ágyneműt, és esze ágában sem volt minden ruhadarabot két oldalról vasalni, ahogyan azt az anyja megkövetelte. A saját falai között szabadnak érezte magát. De amint átlépte az anyja küszöbét, már sorolta is a feladatokat: ezt még meg kell csinálni, azt sem ártana rendbe tenni – és a lista sosem akart elfogyni.

Réka számára érthetetlen volt ez a tulajdonság: az anyja mintha csak rajta keresztül szeretett volna élni és dolgozni. Pedig még nem volt idős asszony, az egyik barátnője nemrég ment férjhez. Ötvenévesen manapság senki sem számít öregnek. Réka néha azon kapta magát, hogy legszívesebben elküldené valahová pihenni, utazni, bárhová, ahol végre megtapasztalhatná, milyen az, amikor az ember önmagáért él.

Csakhogy az anyja szemében az élvezet fogalma szinte bűnnek számított. Szerinte csak a kemény munka méltó az emberhez. Az életet kötelességtudóan, öröm nélkül, szinte önfeláldozó szenvedéssel kell végigcsinálni. Aki ettől eltér, az könnyelmű. Mintha a pihenés és az öröm valamiféle tiltott luxus volna.

Már a házasságuk elején is összeütközésbe kerültek emiatt. Réka és Márk egy hosszabb utazásra indultak, hogy bejárják az ország legszebb tájait. Ahelyett azonban, hogy az anyja örült volna nekik, egy hónapon át sértődött jelenetekkel és szemrehányásokkal bombázta őket, amiért a fiatalok addig nem tudtak segíteni a telken. Pedig előre megbeszélték, hogy amint hazatérnek, bepótolják a munkát.

Amikor pedig külföldi nyaralásról esett szó, az már végképp kiverte a biztosítékot.

– Minek elutazni messzire, hogy ugyanazokat a házakat, embereket, mezőket és folyókat lássátok? Mindenütt ugyanaz van! Attól, hogy valaki azt mondja, ebben a romos kastélyban egy báró lakott, még nem lesztek előkelőbbek! – legyintett ingerülten. – Kidobott pénz az egész. Inkább vennétek új tapétát, vagy egy rendes szőnyeget! Sőt, még jobb lenne egy nemesített gyümölcsfa, ami majd termést hoz! Ha már nem tudjátok, mire költeni a pénzt, legalább a telken cseréljétek ki a vízvezetéket!

– Anya, Márk tavaly szakemberrel átnézette az egészet. Ami elhasználódott, azt kicserélték. Most nincs mihez hozzányúlni – válaszolta Réka, bár sejtette, hogy ezzel nincs vége. Az anyja ritkán engedte el ilyen könnyen a dolgot.