– Na és? Legalább megtanultad megbecsülni a dolgokat és a munkát, amivel megkerestük az árukat! – Az asszony úgy hessegette el Réka szavait, mintha egy idegesítő rovart próbálna elűzni.

– Megbecsülni? Tele vagyok szorongással a mai napig! Egy tárgy fontosabb volt neked, mint az én lelkem. De én nem fogom így nevelni a gyerekeimet!

– Ugyan, ti egyáltalán nem nevelitek őket! – vágott vissza az anyja. – Ismerd be: kudarc vagy anyaként, ezért vagy ilyen ingerült! Otthon ülsz a gyerekekkel, nem fejlődsz semmit, elhagytad magad. Valahányszor átmegyek, rendetlenség fogad. Csoda, hogy a férjed még melletted van. Ha egyszer elhagy, ne hozzám szaladj panaszkodni!

Réka keserűen felnevetett.

– Érdekes, hogy a krumpliszedéstől milyen gyorsan eljutottunk odáig, hogy én milyen szerencsétlen feleség vagyok – mondta halkan. Tudta, falnak beszél. Az anyja megingathatatlan volt a maga igazában. Mégis, valami gyermeki vágy újra és újra arra késztette, hogy próbálja kivívni az elismerését. Mindannyiszor ugyanabba a hideg, kőkemény elutasításba ütközött.

– Minden összefügg – jelentette ki az anyja. – Rossz lány voltál, abból nem lesz jó feleség. És rendes gyerekeket sem tudsz majd felnevelni!

Réka nagy levegőt vett.

– Anya, én most elmegyek. Nem akarom ezt tovább folytatni. Jól értem, hogy nem vigyázol a gyerekeimre, amíg mi elutazunk?

– Hát persze, hogy nem! Ennyire értetlen vagy, hogy kétszer kell elmondanom?

– Rendben. Akkor én is világosan fogalmazok – felelte Réka, és felemelte a kezét, jelezve, hogy most ő beszél. – Idén nyáron nem megyünk a nyaralóba. Ültessétek el a krumplit egyedül, gondozzátok, szedjétek fel. Nagytakarításra se számíts tőlem, se apróbb segítségre. Pénzt se küldjetek, nincs rá szükségünk. Nem akarok veszekedni, és nem akarom megszakítani a kapcsolatot sem. De ilyen hangnemben nem kívánok tovább beszélgetni. Elutazunk pihenni. Márkkal kikapcsolódunk, élvezzük az életet. És még valami: jó anya vagyok. Olyan lányokat nevelek, akik boldogok lesznek, mernek hibázni, és újrakezdeni, ha kell. Ha szerinted én rossz lány vagyok, akkor tarts távolságot. Egy ideig biztosan nem szeretnék beszélni veled.

Ezzel felállt, és kiment a lakásból. A lépcsőházban hirtelen elgyengült. A keze remegett, a térde majdnem összecsuklott. Soha életében nem mondta még ki ilyen nyíltan mindazt, amit évek óta magában hordozott. Egy pillanatra megbánta a hevességét, de tudta: így nem mehet tovább. Ha a lányai azt látják, hogy a nagymamájuk folyton leszólja az anyjukat, idővel ők sem fogják tisztelni.

Elővette a telefonját.

– Márk, foglald le a jegyeket! Elutazunk! – mondta, és ahogy kimondta, különös melegség áradt szét benne. Először érezte igazán, hogy képes kiállni magáért. A többi problémával majd később foglalkozik. Most pihenni fognak, feltöltődni – és amikor hazatér, erősebben, nyugodtabban néz szembe mindennel.