Mivel számottevő támogatásra nem számíthatott, Réka sokszor kénytelen volt magával vinni a gyerekeket a kertbe. Amíg a kisebbik a babakocsiban aludt, a nagyobbik pedig a homokozóban matatott a veteményes szélén, ő kapált, gyomlált és töltögette a krumplit, versenyt futva az idővel.

– Persze, nektek csak a kikapcsolódás jár az eszetekben! – csattant fel egyszer az anyja. – Ráadásul miféle pihenés az, amit ti kitaláltatok? Túrázni menni? Hegyekbe mászni, hogy sátorban aludjatok? Mi abban az élvezet?

– Ezt addig nem lehet megérteni, amíg ki nem próbálod – próbálta nyugodtan Réka. – Én is kételkedtem az elején, de az első túra után teljesen beleszerettem a hegyekbe. Csak az a baj, hogy nincs kire hagyni a lányokat. Jó lenne néha úgy elindulni pár napra, hogy tudjuk, biztonságban vannak a nagymamánál…

Újabb, kétségbeesett próbálkozás volt ez, de az anyja ismét süket fülekre talált. A hallgatás most is beszédesebb volt minden szónál: pontosan értette, miről van szó, és esze ágában sem volt bevállalni az unokákat. Rékának világossá vált, hogy más eszközhöz kell nyúlnia, ha változást akar.