A férfi kissé kétségbeesetten gondolt arra, hogy a várandósságnak még lesz második fele is, amelyről szintén azt beszélik, nem mentes a kellemetlenségektől. Néha azon töprengett, vajon hogyan boldogultak a kismamák évtizedekkel korábban, amikor a boltok polcain alig volt választék, és a gyümölcs kimerült az almában.

Amikor Viktória több alkalommal is felhívta a munkahelyén, hogy számonkérje valamin, az irodában dolgozó idős könyvelőnő félrehívta Márkot.

– Miért hagyod, hogy így beszéljen veled? – kérdezte csöndesen. – Talán kevesebbet érsz nála? A terhesség nem betegség. Ha szüksége van valamire, nyugodtan elmehet érte maga is. A mozgás még jót is tesz.

Időközben Viktória visszatért dolgozni. Egyik nap azonban – szokásához híven – megpróbálta kioktatni az egyik kolléganőjét, biztosra véve, hogy az majd, mint mindenki más, elfogadja az ő álláspontját.

Csakhogy ezúttal nem így történt. A kolléganő váratlanul rászólt, hogy inkább maradjon csendben, és tartsa meg magának a véleményét. Tanúk nem voltak, a szavak mégis élesen csattantak. Viktória zavarba jött, és most először nem talált visszavágást, pedig korábban mindig szellemesen és magabiztosan védte meg magát. Ez az incidens azonban nyugtalanító érzést hagyott benne, mintha valami repedés jelent volna meg addigi sérthetetlenségén.