A férfi kissé kétségbeesetten gondolt arra, hogy a várandósságnak még lesz második fele is, amelyről szintén azt beszélik, nem mentes a kellemetlenségektől. Néha azon töprengett, vajon hogyan boldogultak a kismamák évtizedekkel korábban, amikor a boltok polcain alig volt választék, és a gyümölcs kimerült az almában.

Amikor Viktória több alkalommal is felhívta a munkahelyén, hogy számonkérje valamin, az irodában dolgozó idős könyvelőnő félrehívta Márkot.

– Miért hagyod, hogy így beszéljen veled? – kérdezte csöndesen. – Talán kevesebbet érsz nála? A terhesség nem betegség. Ha szüksége van valamire, nyugodtan elmehet érte maga is. A mozgás még jót is tesz.

Időközben Viktória visszatért dolgozni. Egyik nap azonban – szokásához híven – megpróbálta kioktatni az egyik kolléganőjét, biztosra véve, hogy az majd, mint mindenki más, elfogadja az ő álláspontját.

Csakhogy ezúttal nem így történt. A kolléganő váratlanul rászólt, hogy inkább maradjon csendben, és tartsa meg magának a véleményét. Tanúk nem voltak, a szavak mégis élesen csattantak. Viktória zavarba jött, és most először nem talált visszavágást, pedig korábban mindig szellemesen és magabiztosan védte meg magát. Ez az incidens azonban nyugtalanító érzést hagyott benne, mintha valami repedés jelent volna meg addigi sérthetetlenségén.

A korábbi magabiztossága mögött most először derengett fel a felismerés: akadt valaki, aki nem hátrált meg előle. Viktória ráébredt, hogy ebben a játszmában akár alul is maradhat – és azt ő nem viselte volna el. Inkább visszavonulót fújt. Bár a szülési szabadság még nem volt időszerű, beadta a felmondását, arra hivatkozva, hogy saját döntése. Otthon azonban forrt benne a düh: nehezen emésztette meg, hogy valaki egyszerűen „lekezelte”.

A benne felgyülemlett keserűség újult erővel zúdult a családjára. Édesanyja és a semmiről sem tehető Márk kapták a szemrehányások sorozatát, míg az édesapja a munkába temetkezve próbált kimaradni a viharzónából. Márk tűrőképessége lassan elérte a határát: ahogy a régi tétel mondja, a mennyiségi változás egyszer csak minőségi fordulatot hoz.

A kritikák szinte pergőtűzként záporoztak. Egy idő után Márk fejében megszületett az elhatározás: nem tragédiát készül okozni, csupán eltűnni egy időre. Elege lett abból, hogy állandó céltábla. Nem látványos jelenettel, hanem csendes döntéssel akart kilépni ebből a fullasztó helyzetből.

Amikor elérkezett az idő, Viktória egészséges kisfiúnak adott életet. Márk a kórház előtt virágcsokorral és lufikkal várta őket, ahogy azt illik. Készültek fényképek, az otthon makulátlanul rendben fogadta az újdonsült anyát és babát. Aztán a férfi összepakolt, és elment. Nem csapott ajtót, nem rendezett jelenetet – egyszerűen távozott. A kérdés ott maradt a levegőben: ki hagy ott egy ilyen vonzó és eszes nőt?

Hamar kiderült, hogy a szüleihez költözött vissza. A fiának megígérte, hogy gondoskodni fog róla, és a telefonszámát sem cserélte le.

– Ugyan már, majd lenyugszik és visszajön – próbálta vigasztalni lányát az édesanyja. – Hová menne el egy ilyen feleség és egy újszülött mellől?