— Lilla, figyelj rám! — Réka elé állt, és megszorította a kezét. — Most sokkot kaptál. Nem tudjuk, mi az igazság. Tizenöt perc múlva kezdődik a szertartás!

Lilla hirtelen felpattant.

— Nem megyek ki hozzá. Nem tudok úgy a szemébe nézni, hogy közben nem tudom, átvert-e.

Az ajtó felé indult.

— Hová mész?

— Szükségem van egy kis levegőre. Gondolkodnom kell.

— Lilla, állj meg! Mindenki itt van! A szüleid, a kollégák, még a főnöke is… Márk rád vár!

— Akkor várjon.

Kitárta az ajtót. A folyosón sürgés-forgás: pincérek siettek tálcákkal, a fotós objektívet cserélt, dobozok csörömpöltek. De számára mindez jelentőségét vesztette. Szinte rohant kifelé az épületből.

A magassarkú cipő kopogott a kövön, a fátyol lobogott mögötte. Az emberek utána fordultak, valaki még fel is vette telefonnal. Egy kislány csilingelő hangja ütötte meg a fülét:

— Anya, nézd! A hercegnő elszalad!

Lilla befordult a sarkon, lihegve állt meg. A gondolatai kuszán kavarogtak: Hazudott? Vagy ez csak egy aljas hazugság? És mi van, ha sosem tudom meg?