Írt neki egy üzenetet. Kitörölte. Újra nekifutott, majd ismét törlés.

Holnap reggel megkereslek, Lilla. Tudnod kell mindent. Akkor is, ha nem tudsz megbocsátani — az igazság jár neked.

Lilla egy takaróba burkolózva ült az ablakpárkányon. A telefonját kikapcsolta. Odakint eső verte az üveget.

— Miért zártam ki mindenkit? — suttogta maga elé. — Elbújtam… talán saját magam elől is.

Végül mégis bekapcsolta a készüléket. Azonnal elárasztották az értesítések. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet különösen megragadta a figyelmét.

Szia. Nóra vagyok, Márk testvére. Valószínűleg kaptál valamit Emesétől. De nem vagyok a szeretője. Egy ajándékon dolgoztunk. Csatoltam a jegyeket, a foglalást, minden bizonyítékot. Kérlek, hallgasd meg őt.

Lilla megmerevedett, a tekintete a kijelzőre tapadt.

— Akkor… nem csalt meg?

— Úgy tűnik, nem — mondta halkan Dóra mellette. — Folyamatosan hív téged. Szétesik. Él-hal érted. És nem hazudik.

Lilla lehunyta a szemét. Maga előtt látta Márkot: egyedül, elegánsan felöltözve, várakozva. Ő pedig… elmenekült.