– Emlékszel, Márk, milyen voltál kisfiúként? Nálunk a nyaralóban folyton csínyeket eszeltél ki! És most nézz rád – igazi családfő! Lillának aztán szerencséje van!

„Szerencséje… igen” – pillantott ismét a csukott ajtóra.

– ÉS LILLA NEM ESZIK? – dörrent Ilona néni.

– Nem éhes – morogta Márk.

– MI? KI NEM ÉHES?

A lányok kuncogtak. Brigitta hirtelen felcsillant szemmel csapta össze a kezét.

– Jaj, csak nem babát vár? Az elején sokszor nincs étvágy!

Márk félrenyelte a teát, köhögni kezdett, miközben Brigitta már tovább szőtte a gondolatot.

Brigitta azonban már lendületbe jött, és csillogó szemmel folytatta az ábrándozást:

– Jaj, de csodálatos lenne! Mónikának végre unokája! Annyit sóhajtozott már emiatt szegény…

Márk gyomra görcsbe rándult. Úgy érezte, mintha hirtelen megnyílt volna alatta a padló, és zuhanni kezdett volna valami sötét, feneketlen mélységbe. Semmi sem úgy alakult, ahogyan eltervezte. Egyetlen mozzanat sem.

Vacsora után Brigitta kényelmesen elhelyezkedett a nappaliban, és bekapcsolta a kedvenc sorozatát. Ilona néni sem maradt le, sőt, a hangerőt is alaposan felcsavarta. A lányok közben szétáradtak a lakásban, mindenbe belenéztek, fiókokat húzgáltak, izgatottan kutattak valami után.