Márk leült egy fotelbe, és meredten bámulta a képernyőt. Ott szép emberek játszották el a szerelmet: hazudtak, megcsalták egymást, majd megbocsátottak. Mint az életben. Csakhogy a sorozatokban mindig jön a feloldás. A valóságban nem feltétlenül.

Ő pedig ott maradt egyedül. Anyja vendégeivel, a kihúzható kanapéval és azzal a nyomasztó érzéssel, hogy minden félresiklott. Visszafordíthatatlanul.

Győztes. Jó fiú. Volt férj.

A falióra fél tizenegyet mutatott. Két nap múlva Mónika születésnapi ünnepsége. Egy esemény, amelyért túl nagy árat fizetett.

„Megérte?” – kérdezte magától.

Válasz nem érkezett. Csak az óra egyhangú ketyegése és Ilona néni halk horkolása töltötte be a szobát. És az üresség. Az a kongó, fájdalmas hiány ott belül, ahol nemrég még szeretet élt.

Márk lehunyta a szemét. Holnap új nap virrad. Újabb mosolyok, újabb udvarias szavak, újabb színjáték.

Lilla pedig elkezdi a saját életét. Nélküle. És ezért nem hibáztathatja. Mert igaza volt. Mindenben.

Ő rombolt le mindent. A saját kezével. Anyjáért. Egy képzelt kötelességért. Attól való félelmében, hogy rossz fiúnak tűnik majd.

És végül senkivé vált. Csak egy emberré, aki túl későn értette meg, mit veszített el.

❦

Gábor Emil úgy döntött, elküldi a feleségét pihenni néhány hétre. Amikor Lilla elutazott, meglepődve tapasztalta, hogy önkéntelenül is megkönnyebbülten sóhajt fel. Az utóbbi időben valami végleg félresiklott köztük: mintha nem egy irányba haladtak volna, hanem egymás mellett éltek. Nem is értette, mikor és hogyan távolodtak el ennyire.

Ráadásul a munkahelyén is új helyzet állt elő.

Nemrég felvett egy új alkalmazottat. Elhatározta, hogy belső ellenőrzést tart a cégnél, és ismerősei egy kiváló szakembert ajánlottak erre a feladatra.