„Na tessék, kezdődik” – futott át Lilla fején. Pontosan emlékezett Brigitta nénire. Egyszer már jártak náluk május elején, és a kamasz lányai akkor úgy felforgatták a lakást, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Ilona mama pedig külön fejezet volt: alig hallott valamit, ezért a tévét üvöltő hangerőn nézte, amitől beleremegtek a falak.

– Márk, ezt most komolyan gondolod? – a hangja higgadt maradt, de a hidegség kiérződött belőle. – Egy hét múlva projektleadásom van. Itthon fogok dolgozni. Erre te ide akarsz költöztetni egy komplett vándorcirkuszt?

A férfi arca elkomorult; látszott rajta, hogy sértve érzi magát.

– Hatvanéves lesz az anyám! Szerinted nem kötelességem segíteni neki?

– És nekem nem lenne jogom beleszólni, mi történik a saját lakásomban? – Lilla összefonta a karját. – Ha ekkora ünnepséget szervezett, oldja meg a vendégek elszállásolását is. Találták már ki erre a célra a szállodákat.

– Ugyan már! Szálloda? Hiszen rokonokról van szó!

– Rokonokról? – mosolyodott el keserűen. – Azokról, akik múlt hónapban még egy üzenetet sem küldtek a születésnapomra? Igazán megható családi összetartás.