Reggel azonban nem ő telefonált.

– Márkám, drágám! Hogy vagytok? Készülődtök már? Brigitta annyira örül, hogy nálatok szállhat meg! Ilona néni is mintha kicserélték volna, mióta tudja, hogy jön – hadarta Mónika lelkesen.

És ezzel nem volt megállás. Menü az évfordulóra, meghívott rokonok, az új ruha, amit vett – a szavak záporoztak. Márk hallgatta, és érezte, ahogy összeszorul a mellkasa. Most mondja le? Amikor az anyja ennyire boldog?

– Minden rendben lesz, anya – préselte ki magából.

– Tudtam én! Add át Lillának is az üdvözletem. Ne izguljon, nem vagyunk kényes vendégek. Az a lényeg, hogy együtt lehessünk!

„Együtt. Persze…” – gondolta keserűen, miközben a hálószoba csukott ajtaját bámulta.

A péntek ijesztően gyorsan elérkezett. Márk korábban eljött a munkahelyéről, hogy legyen ideje mindent előkészíteni. Lilla már reggel bezárkózott a hálóba a laptopjával, és csak teáért jött ki néha a konyhába.

– Hat körül érkeznek – szólt be az ajtón.

– Rendben – érkezett a rövid válasz.

Semmi több.

Márk idegesen sürgött-forgott. Kiporszívózta a lakást, kihúzta az ágyat a dolgozószobában, párnákat keresgélt. A konyhában egyszerű vacsorát dobott össze. A keze remegett. „Mit fogok mondani? Hogyan magyarázom meg ezt az egészet?”

Pontban hatkor megszólalt a csengő. Összerezzent, majd ajtót nyitott. Brigitta állt ott a lányaival, hangosan, energikusan, három bőrönddel felszerelkezve.

– Márk, drágám! Hol van Lilla? Nem látom sehol!

– Dolgozik. Sürgős határidő – felelte gyorsan.

– Szegénykém! Semmi gond, mi csendben leszünk!

„Csendben… hát persze” – futott át az agyán, miközben a gyerekek már a folyosón rohangáltak.

Nem sokkal később megérkezett Ilona néni is, bottal, egy nagy csomaggal.

– MI VAN? LILLA HOL MARAD? – harsogta végig a lépcsőházat.

– Dolgozik! – kiáltott vissza Márk.

– MI? MIT DOLGOZIK?

És kezdetét vette a káosz. Brigitta birtokba vette a nappalit, kipakolt, bekapcsolta a tévét. A lányok a dolgozószobát foglalták el, telefonjaikat bújva vihogtak. Ilona néni a konyhában rendezkedett be, elővette a gyógyszereit, és sorba állította őket az asztalon.

Márk egyik helyiségből a másikba sietett, próbált mindenkinek megfelelni. A hálószoba felől viszont néma csend áradt, mintha üres lenne.

Vacsorára teljesen kimerült. Megterített, mindenkit az asztalhoz hívott. Brigitta megállás nélkül beszélt.

– Emlékszel, Márk, milyen voltál kisfiúként? Nálunk a nyaralóban folyton csínyeket eszeltél ki! És most nézz rád – igazi családfő! Lillának aztán szerencséje van!

„Szerencséje… igen” – pillantott ismét a csukott ajtóra.

– ÉS LILLA NEM ESZIK? – dörrent Ilona néni.

– Nem éhes – morogta Márk.

– MI? KI NEM ÉHES?

A lányok kuncogtak. Brigitta hirtelen felcsillant szemmel csapta össze a kezét.

– Jaj, csak nem babát vár? Az elején sokszor nincs étvágy!

Márk félrenyelte a teát, köhögni kezdett, miközben Brigitta már tovább szőtte a gondolatot.

Brigitta azonban már lendületbe jött, és csillogó szemmel folytatta az ábrándozást:

– Jaj, de csodálatos lenne! Mónikának végre unokája! Annyit sóhajtozott már emiatt szegény…