– Menj, egyél. Én bemegyek a hálóba – zárta le Lilla a vitát.

Azzal sarkon fordult. A sütemények érintetlenül maradtak az asztalon. Márk ott állt fölöttük, és képtelen volt felfogni, mikor siklott ki minden. Hiszen eddig rendben mentek a dolgok. Éltek, ahogy mások. Aztán egyetlen pillanat alatt széthullani látszott minden. Valami jelentéktelen apróság miatt.

Csakhogy ez nem apróság volt. Inkább egy könyörtelen felismerés. Az a perc, amikor lehullanak az álarcok, és kiderül, kik is állnak valójában egymás mellett. Amit pedig most megláttak, az egyiküknek sem tetszett.

Az éjszaka végtelennek tűnt. Márk a nappali kanapéján forgolódott, a rugók nyomták a hátát. Nem jött álom a szemére. A fejében újra és újra ugyanaz zakatolt: fel kellene hívnia az anyját, valamit kitalálni. Azt mondani, Lilla lebetegedett. Vagy hogy váratlan felújításba kezdtek. Bármit, csak hogy…

Reggel azonban nem ő telefonált.

– Márkám, drágám! Hogy vagytok? Készülődtök már? Brigitta annyira örül, hogy nálatok szállhat meg! Ilona néni is mintha kicserélték volna, mióta tudja, hogy jön – hadarta Mónika lelkesen.