Azt hittem, ezzel lezártunk mindent. Kimondtuk a határokat, tisztáztuk az álláspontokat, Gergő mellém állt. Úgy tűnt, pont került a végére. De három nappal később Ilona olyasmit tett, amire álmomban sem számítottam. És ez az egy lépés végleg felborította az addigi egyensúlyt.

Három nappal később Zsuzsanna néni hívott fel. A hangja ideges volt, szinte suttogott, mintha titkot közölne.

– Rékám, ülsz? – kérdezte.

– Nem, épp egy értekezlet szünetében állok a folyosón. Mi történt?

– Ilona írt mindenkinek. A WhatsApp-csoportba. A „Család és barátok” csoportba. Benne vagy?

– Nem – feleltem száraz torokkal. – Oda sosem hívtak meg.

– Talán jobb is. Átküldöm neked, de ne mások előtt olvasd el.

Egy perc múlva megérkezett az üzenet. Hosszú volt. Kínosan hosszú.

Bementem egy üres tárgyalóba, becsuktam az ajtót, és megnyitottam.

Ilona nyílt levelet fogalmazott „Drága szeretteim” megszólítással. Az eleje még szinte ünnepélyes volt: arról írt, hogy a jubileum után szeretné megosztani a gondolatait. Aztán a sorok egyre súlyosabbá váltak.