– Tízkor megbeszélésem van. Este megfelelne?

– Nem. Most. Ez nem kérés.

Mély levegőt vettem.

– Rendben. Egy órán belül ott vagyok.

Gergő kilépett a hálószobából, hallotta a beszélgetést.

– Elmész?

– Igen. Ideje lezárni ezt.

Láttam rajta, hogy mondana még valamit, de végül csak bólintott, és homlokon csókolt.

Ilona lakásában a megszokott illat fogadott: frissen sült tészta és a régi bútorok lakkszaga keveredett a levegőben. Most azonban köntösben nyitott ajtót, ami szokatlan volt tőle – általában ünnepélyesen kiöltözött, ha mentem.

– Gyere – mondta szárazon, és elindult befelé. Nem ölelt meg, még csak nem is köszönt külön.

A konyhaasztalon két csésze tea gőzölgött, mellettük gondosan felszeletelt piskóta várta a vendéget. Nyilván készült erre a beszélgetésre.

– Tegnap megszégyenítettél – kezdte minden bevezetés nélkül. A hangja higgadt volt, de éreztem benne a feszültséget.

– Nem én hoztam kellemetlen helyzetbe téged. Te döntöttél úgy, hogy nyilvánosan próbálsz kellemetlen helyzetbe hozni engem.

– Az én jubileumom volt!