— Ezt nem teheted…

— De igen. Ez az én számlám. Én keresem a pénzt. Én döntöm el, kinek és mire adom.

Péter szótlanul állt. Boglárka látta a szemében a büszkeség, a sértettség, a düh és végül a felismerés kavargását. Lassan, fájdalmasan megértette, hogy a feleségének igaza van.

— Vivien becsapott minket — folytatta Boglárka nyugodtabban. — Téged is, engem is és az anyádat is átverte. Nem arra költötte a pénzt, amire kapta. És miért engem támadtál? Én ebben a játékban többé nem veszek részt.

— Én… — Péter végigsimította az arcát. — Nem tudtam.

— Tudtad volna, ha az elejétől meghallgatsz.

A férfi lerogyott a kanapéra és lehajtotta a fejét. Boglárka továbbra is állt és felülről nézte. Nem érezte a győzelem ízét, csak fáradtságot.

— Most mit csináljak? — tört ki végül Péterből megtörten.

— Hívd fel a húgodat. Mondd meg neki, hogy vége. Kérjen bocsánatot az anyádtól, és tényleg keressen munkát, ne csak színlelje.

— És ha…

— Ha nem hajlandó — az az ő döntése. De mi többé nem finanszírozzuk ezt a cirkuszt.