— Mit keres ebben anyám? Megegyeztünk, hogy kisegítjük Vivit, amíg nem talál állást. Te is rábólintottál!

Boglárka felállt, az ablakhoz sétált, és a kora esti Budapestet nézte. A lenti fények tompán, távolinak hatottak. Messze ettől a veszekedéstől.

A történet hónapokkal korábban kezdődött. Péter lehangoltan érkezett haza, teát főzött magának, és sokáig szótlanul ült a konyhában. Boglárka tudta: jobb nem faggatni — majd elmondja magától.

— Vivient kirúgták — szólalt meg végül. — A cég „létszámcsökkentést” hajtott végre, a fél osztályt elküldték.

Boglárka letette a serpenyőt a tűzhelyre.

— Sajnálom. Már keres valami újat?

— Keresi, de tudod, milyen mostanában az álláspiac… — Péter megdörzsölte az orrát. — Bogi, arra gondoltam… kisegíthetnénk egy ideig. Átmenetileg. Egy-két hónap, nem tovább.

Boglárka megállt, kezében még a hagymával.

— Miben segítsünk pontosan?

— Nem tudom… albérletre, kajakra. Hogy ne stresszelje magát az alapvető kiadások miatt, amíg keres valamit. Albérletben lakik, elég nagyok a költségei…