Boglárka felállt.

— Tudod mit, Péter? Legyen. Ahogy gondolod.

Bement a hálószobába, becsukta az ajtót és leült az ágy szélére. Először érezte a házasságuk alatt, hogy Péter nem áll mellette. Ha választania kell a felesége és a családja között, mindig a családot választja.

Másnap felhívta az anyósát. Ilona néni egyenes beszédű, többnyire igazságos asszony volt. Ha valaki kimondta az igazat, ő sem köntörfalazott.

— Ilona néni, jó napot kívánok. Hogy érzi magát?

— Szervusz, Bogikám. Megvagyok valahogy. És te?

— Köszönöm, jól. Szeretnék kérdezni valamit… Vivien sokat van önöknél mostanában?

Csend.

— Miért kérdezed?

— Csak érdeklődöm.

— Bogi — komolyabbra váltott Ilona néni hangja —, Vivien nálam lakik. Már három hete.

Boglárka megdermedt.

— Náluk lakik? Úgy érti… odaköltözött?

— Igen. Azt mondta, ti Péterrel nem akartok már segíteni, úgyhogy ki kellett jönnie az albérletből. Én meg befogadtam. Hova tegyem, a lányom.

Belül minden jéghideggé vált.

— Ilona néni, mi nem tagadtuk meg a segítséget. Én külön kártyát csináltattam neki, hogy ki tudja fizetni, amire szüksége van.