— Hát, ezen nincs mit csodálkozni – kuncogott fel Réka. – Annyit dolgozol, és olyan régóta egyedül vagy, hogy már csak álmodban jelennek meg a normális pasik. Bocs, tudom, nem vicces… de ez simán lehet a kimerültségtől.

Igaza volt. Az elmúlt fél évben Eszter gyakorlatilag beköltözött a munkahelyére. Előfordult, hogy bent is aludt, csak hogy ne menjen el idő az utazásra. A felszabaduló órákat újabb és újabb projektek lezárására fordította. Párkapcsolata pedig nem volt. Mégis, az álomban volt valami, ami túlmutatott a hétköznapi fáradtságon. Hogyan lehetséges, hogy ugyanaz az ember jelenjen meg ilyen következetesen, hosszú időn át?

— Figyelj, Réka, ha egyszer álmodnám, vagy legfeljebb kétszer, legyintenék rá. De ez minden egyes éjjel megtörténik! Olyan, mintha átlépnék egy másik valóságba, ahol együtt élek a tökéletes férfival… Ilyennel még sosem találkoztam. És minden annyira élethű, hogy amikor hajnalban felébredek, csalódottság önt el, amiért itt vagyok, nem ott. Lehet, hogy tényleg valami idegi kimerültség? Ahogy mondtad… krónikus fáradtság?