– Benedek úgysem bánja – folytatta Réka könnyed hangon. – Eszik pár falatot, aztán ledől aludni, mi pedig végre kicsit kiszakadunk a hétköznapokból. Bort bontunk, kibeszéljük az életet. Ha az álombéli vőlegényed úgy döntött, hogy faképnél hagy, akkor méltósággal elbúcsúztatjuk. Ahogy az igazi nők szokták! – próbálta tréfára venni a dolgot.

Eszter azonban képtelen volt nevetni. Találkozóra menni valakivel, aki csupán az álmaiban létezik… Ha ezt bárkinek elmesélné, mentőt hívnának rá.

Pontban hat órakor már a téren állt, a hatalmas oszlop tövében. Turisták és bámészkodók hömpölyögtek körülötte, az ég beborult, és apró szemerkélés kezdődött. A hideg lassan átkúszott a kabátján. Teljes őrültség volt itt várakozni egy férfira, aki csak az éjszakáiban létezett. Minden arra járó arcban őt kereste, de hiába.

Fél nyolc felé végül összeszedte magát. Ennek semmi értelme – állapította meg józanul. Réka már bizonyára várja. Nem folytathatja ezt az esztelenséget. Taxit rendelt, és elindult a barátnőjéhez, hogy „megünnepeljék” a szakítást.