– Hidd el, többet nem fog felbukkanni az álmaidban – ölelte át Réka már az ajtóban. – Egy igazi férfi, még ha képzeletbeli is, nem hagyja el azt, akit szeret. A te boldogságod pedig még előtted van. De nem a fejedben, hanem a valóságban.

Eszter válaszolni sem tudott, mert megszólalt a csengő.

– Biztos Benedek az, otthon hagyta a kulcsát. Menj, öltözz át gyorsan, csurom víz vagy! Aztán gyere a konyhába, már mindent előkészítettem. A ruháid ott vannak az ágyon, vegyél fel tőlem pizsamát – terelgette Réka a hálószoba felé.

Eszter engedelmesen bement. Másfél órát ácsorogni a szitáló esőben valóban nem volt a legjobb ötlet. Dideregett, legszívesebben azonnal bebújt volna a takaró alá. Körbenézett a házaspár hálójában. A helyiségből áradó melegség szinte tapintható volt: a komódon családi fényképek sorakoztak, a falat egy modern, mozaikszerű portré díszítette Rékáról és Benedekről. Minden a stabilitásról és összetartozásról mesélt.

– Réka, szia! – hallatszott egy férfihang az előszobából. Nem Benedeké.