– Márk? Nahát, ez aztán a meglepetés! – csattant fel Réka örömmel.

– Ugye mondtam, hogy örülni fogsz – nevetett fel Benedek. – Szia, Rékám. Eszter megérkezett már?

– Igen, épp átöltözik, aztán jön az asztalhoz. Képzeld, fél estét az esőben töltötte – halkította le a hangját Réka, és a háló felé indult.

Eszter gyomra összerándult. Hirtelen, megmagyarázhatatlan feszültség öntötte el, mintha vizsgára készülne. Sietve húzta magára a száraz pólót. Vendégekre egyáltalán nem számított; ezt az estét csendes beszélgetésre és borozásra képzelte el, kettesben a barátnőjével.

Az ajtó felől lépteket hallott közeledni, majd Réka hangját:

– Minden rendben odabent?

Résnyire nyílt az ajtó, és Réka feje jelent meg a nyílásban.

– Na? Minden oké?

– Igen… igen, mindjárt megyek – felelte Eszter kissé rekedten. – Réka, ki érkezett?

– Ugyan, ne izgulj, Eszter! Márk az, Benedek régi barátja. Régebben itt lakott, aztán elköltözött. Teljesen normális srác, csak az a szokása, hogy váratlanul toppan be. Tényleg nem tudtam, hogy ma jön. A spontaneitás a védjegye – kuncogott halkan. – Vacsorázunk egyet, aztán ők ketten úgyis elmennek valahova beszélgetni, ez náluk hagyomány. Mi pedig maradunk, ahogy terveztük. Na, gyere már! Kibírsz fél órát velük? – kérdezte, és az arca hirtelen aggodalmassá vált.