— Ennek semmi köze a korhoz. A nagymamaság nem ránc kérdése, hanem családi szerepé — válaszolta az asszony halkan. — Gondolj vissza, kivel töltötted az idődet, amikor utoljára itthon jártál.

— Én… senkivel nem volt semmim — vágta rá Márk, majd elhallgatott.

Az emlékek lassan kúsztak elő. Másodéves egyetemista volt, amikor legutóbb hazalátogatott. A régi barátok közül senki sem tartózkodott a városban, egyedül Eszterrel futott össze, az egykori osztálytársával. Az iskolában észre sem vette a sovány, nagy szemű lányt; akkor azonban örült a társaságának. Mindig különcnek tűnt, csendesnek, szinte láthatatlannak.

Eszter édesanyja már évekkel korábban meghalt, az apja pedig az ital rabja volt. A lány sosem beszélt az otthoni dolgokról. Jó tanuló volt, visszahúzódó, és tudomása szerint még soha nem járt senkivel. Márk lelkesen mesélt neki az egyetemről, a nagyvárosi életről. Csak később kapott észbe, és kérdezte meg, ő merre tanul tovább. A kisvárosban mindössze két szakiskola működött: egy egészségügyi és egy varrodai. Arra sem emlékezett, Eszter melyikbe járt. Nem is igazán érdekelte — csak unatkozott.