Márk még mindig a kislányt figyelte, és nem tudta levenni róluk a szemét. Meghökkentette, mennyire egyformák.

— Nagyon megváltoztál — szólalt meg végül halkan Eszterhez fordulva. — Gyönyörű nő lett belőled. Ha az utcán mennék el melletted, talán fel sem ismernélek.

Eszter zavartan lesütötte a tekintetét, és halvány pír futott át az arcán.

„Még mindig fontos vagyok neki” — villant át Márk fején a felismerés, és a gondolat váratlan melegséggel töltötte el.

Krisztina tapintatosan magával vitte Lillát a másik szobába, így kettesben maradtak. A beszélgetés eleinte akadozott; óvatosan kerülgették a kényes témákat, mintha sötétben tapogatóznának. Végül Márk összeszedte a bátorságát.

— Mit tud rólam Lilla? Úgy értem… az apjáról?

Eszter szája sarkában halvány mosoly jelent meg.

— Azt meséltem neki, hogy különleges munkát végez az apukája, olyat, amiről nem beszélhet. De azt is, hogy hamarosan hazajön. — Egy pillanatra elhallgatott. — Tudtam, hogy egyszer úgyis megérkezel. Nem akartam hirtelen feltámasztani egy hősi halált halt pilótát vagy tengerészt csak azért, hogy legyen egy kerek történet.