Igaza volt az anyjának. Eszterrel újra kell építeniük mindent. Van egy közös gyermekük. Időre lesz szükségük, türelemre, és főleg bizonyítékokra, hogy megbízhat benne. Eszter már nem az a naiv, szerelmes lány. Egy hét múlva ismét hazautazik, és megpróbálja rábeszélni, hogy költözzenek hozzá. Amikor Eszter mosolya eszébe jutott, melegség járta át.

Ideje felnőni — gondolta. Családja van. Gyermeke. És ennél nincs fontosabb.

„És tudjátok mit? Teljes bolond voltam. Elszúrtam a saját boldogságomat. Soha ne halogassatok azzal, hogy ‘majd talán’. Csak a most létezik. És azok az emberek, akik mellettetek állnak. Ne féljetek megtenni, amit kell.” — Balázs.

❦

— Nóra, hát te magad mondtad, hogy van félretett pénzed — jegyezte meg Ildikó fáradt hangsúllyal, miközben a teáskanalat olyan erővel szorongatta, mintha legszívesebben valakibe belevágta volna. — Akkor miért áll az ott parlagon? Az anyámnál penészes a plafon! Tudod, mit jelent a penész? Gomba. Az pedig betegség!

Nóra alig tudta türtőztetni magát. Ugyanezt a beszédet már negyedszer hallgatta végig azon a héten. Most éppen a közös vacsora közben, a félig otthagyott árpagyöngy fölött ülve, miközben a férje komoran piszkálta a csirkefasírtot a tányérján.