Márk végül beadta a derekát. Következtek a rohanós napok: orvosi vizsgálatok, igazolások, iratok intézése. Indulás előtt felhívta az édesanyját, és bűntudatosan megígérte, hogy egy év múlva hazatér, és akkor majd hosszabb időt is otthon tölt.

– Egy teljes évre elmész? Legalább egy napra ugorj haza! Már az arcodat is elfelejtem lassan – kérlelte az anyja.

– Ne haragudj, holnap indul a gépem, a jegy már nálam van. Nem hagyhatom cserben a céget és a barátomat. Szeretlek, és jelentkezem majd – búcsúzott el sietve.

Törökországban a szállodán belül laktak, ott étkeztek, így keveset költöttek, inkább félretettek. Szinte minden munkakört kipróbáltak, és fegyelmezett tempót diktáltak: a legkisebb hibáért is büntetés járt. Mégis, Márk élvezte a kihívást.

Az egy évből végül három lett. Amikor hazatért, rögtön lakást vásárolt hitelre, és állást talált. Az anyját gyakran hívta, de többnyire sietve beszéltek. Mindig azt ígérte, hamarosan meglátogatja, csak még ezt-azt el kell intéznie. Ám az egyik teendő a másikat követte.