— Eszter kérte, hogy hallgassak. Azt mondta, majd ha hazajössz, együtt mondjuk el. De te nem jöttél. Sírt, azt hajtogatta, hogy ha nem szereted, nem akar magához láncolni egy gyerekkel. Albérletbe akart költözni. Miből fizette volna? Nem engedtem el őket. Rendkívüli lány — tette hozzá az asszony, majd elhallgatott egy pillanatra.

— És ha tudtam volna? Szerinted nem mentem volna el dolgozni külföldre? Ugyanúgy kételkedtem volna, mint most — csóválta a fejét Márk.

— Várj csak. — Az anyja kiment a szobából, majd két fényképpel tért vissza. Az egyiken egy göndör hajú kisfiú mosolygott — a régi Márk. A másikon egy copfos kislány nézett a kamerába.

— Nézd meg alaposan. Nem látsz hasonlóságot?

Márk első pillantásra felismerte a párhuzamot. Ugyanaz a tekintet, ugyanaz a szájszeglet.

— Miért te beszélsz erről, és nem ő? — kérdezte halkan, nehezen tépve el a szemét a képektől.

— Mert a gyanakvásoddal megbántanád. Várt rád. Nem kezdett senkivel, pedig lett volna rá lehetősége bőven.

Márk hitetlenkedve nézett rá.

— Mindjárt itt lesz. És egyetlen bántó szót se merj szólni hozzá — keményedett meg az asszony hangja. — Nem érdekel, hogy a fiam vagy, az ajtót is megmutatom, ha tiszteletlen leszel.

Márk még sosem hallotta ilyen határozottnak. Ebben a pillanatban megcsikordult a zár.

— Vendégünk van? — csendült fel egy női hang az előszobából.

Márk felállt. A konyhába egy fiatal nő lépett be, vállára omló, világos hajjal. Alig ismert rá Eszterre. Nyoma sem volt a régi, megszeppent lánynak. Az arca nyugodt volt, tekintete magabiztos.

— Szia. Ne állj ott földbe gyökerezve — mosolygott rá. — Hoztam húst, vacsorára megsütjük. — A szatyrot átnyújtotta Krisztinának.

Leült vele szemben, állát a tenyerébe támasztotta.

— Szóval hazataláltál. Dolgozol? Meddig maradsz?

— Csak a hétvégére jöttem — felelte rekedten.

— Akkor tudnod kell, hogy Lillával most a te régi szobádban lakunk.

— Anya! — szaladt be ekkor a kislány, és Eszterhez bújt. Ketten, azonos búzavirágkék szemmel néztek Márkra. A férfi megdöbbenve figyelte őket, és egyre erősebben érezte, hogy ez a találkozás mindent megváltoztat az életében.

Márk még mindig a kislányt figyelte, és nem tudta levenni róluk a szemét. Meghökkentette, mennyire egyformák.

— Nagyon megváltoztál — szólalt meg végül halkan Eszterhez fordulva. — Gyönyörű nő lett belőled. Ha az utcán mennék el melletted, talán fel sem ismernélek.

Eszter zavartan lesütötte a tekintetét, és halvány pír futott át az arcán.

„Még mindig fontos vagyok neki” — villant át Márk fején a felismerés, és a gondolat váratlan melegséggel töltötte el.

Krisztina tapintatosan magával vitte Lillát a másik szobába, így kettesben maradtak. A beszélgetés eleinte akadozott; óvatosan kerülgették a kényes témákat, mintha sötétben tapogatóznának. Végül Márk összeszedte a bátorságát.

— Mit tud rólam Lilla? Úgy értem… az apjáról?

Eszter szája sarkában halvány mosoly jelent meg.

— Azt meséltem neki, hogy különleges munkát végez az apukája, olyat, amiről nem beszélhet. De azt is, hogy hamarosan hazajön. — Egy pillanatra elhallgatott. — Tudtam, hogy egyszer úgyis megérkezel. Nem akartam hirtelen feltámasztani egy hősi halált halt pilótát vagy tengerészt csak azért, hogy legyen egy kerek történet.