A néni kifakult, valaha kék szemével szinte jámboran nézett Gabriellára.

Gabriella azonban elveszítette az önuralmát.

– Mégis honnan veszi ezeket? Mi köze mindehhez?

– Hallottam ezt-azt az emberektől. Gondoltam, rákérdezek. Ha nem igaz, hát nem kérek semmit – sóhajtott az asszony, keresztet vetett, majd kopott, otthoni papucsában csoszogva elindult az aszfalton.

„Micsoda rosszindulatú vénségek… Honnan tudnak meg mindig mindent?” – zakatolt Gabriella fejében a gondolat, miközben a lift lassan felvitte az emeletre.

Amikor belépett a lakásba, Gergő fáradt arccal fordult felé.

– Mi tartott ennyi ideig? Hogy van Renáta? És Nóra? Ugye minden rendben?

A férfi nemrég ért haza, még vacsorázni sem ült le, a fotelben várt rá a televízió előtt, kezében kihűlt teával.

Gabriella mély levegőt vett, majd erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.

– Minden rendben, Gergő. Anyu jól van, üdvözöl. Nóra is sokkal jobban érzi magát, lassan teljesen összeszedi magát. Szerintem ősszel vissza tud menni a főiskolára. Az orvosok szerint az egész csak a túlzott megterhelés és a kimerültség következménye volt.