– Hogy érzed magad? – kérdezte tőle Eszter esténként.

– Jól. Apa segít matekból, most már csak ötöseim vannak – felelte büszkén.

Lilla árnyékként követte a bátyját.

– Már sötét van, elkísérlek. Vagy… nem maradsz itt ma? – kérdezte Eszter reménykedve.

Márk ilyenkor mindig nemet mondott.

Nem lakott messze, alig két megállónyira. Eszter elkísérte a házig, ahol Gergő bérelt lakást, majd hazafelé menet némán sírt, és a régi, szűk kis lakásuk jutott eszébe, ahol valaha boldogok voltak.

Karácsony után, az év vége előtt nem sokkal Márk lebetegedett, több napig nem ment iskolába. Eszter telefonon adott tanácsokat, mit adjanak a torkára, hogyan csillapítsák a lázát. Mégis nyugtalan maradt, de nem volt bátorsága átmenni.

Másnap, amikor a fiú…

…másnap, amikor a fiú végre jobban lett volna, Eszter munkából hazatérve szokatlan csendet talált a lakásban. A villanyok nem égtek, és Lilla sem volt sehol. A bejárat mellett nem hevert az iskolatáskája, ami azt jelentette, hogy haza sem érkezett az órák után.

Eszter gyomra görcsbe rándult. Azonnal hívta Gergőt, majd Márkot is, de egyikük sem tudott Lilláról.