Két hét telt el így, amikor Gergő közölte a hírt: a vizsgálat szerint a gyerek valóban tőle van.

– Nem akarok elmenni – mondta kétségbeesetten. – Szeretlek benneteket. Téged és a gyerekeket is.

– Ez már nem lesz olyan, mint régen – felelte Eszter higgadtan. – Te is tudod. Menj hozzá.

– Nem lehetne más megoldás? Valahogy együtt maradni?

– Mire gondolsz? Hogy hármasban élünk majd? És a gyerekek? – csóválta a fejét. – Nem tudnám megbocsátani. Megállok a saját lábamon. A gyerekeink sem kicsik már. Ne aggódj, nem süllyed el a hajó nélküled sem.

Gergő végül összepakolt és elment.

– Hol van apa? – kérdezte Lilla vacsoránál.

– Elutazott dolgozni – felelte Márk az anyja helyett.

– És mikor jön vissza? Nemsokára itt a karácsony… – kezdett nyafogni a kislány.

– Nem mostanában. Egyél, és utána tanulás – szólt rá élesebben Eszter, mire Lilla ijedten hallgatott el. Az anyja korábban sosem emelte fel így a hangját.

Két nappal később, szombaton, Gergő ismét megjelent. Lilla azonnal a nyakába ugrott, Márk is előjött a szobájából, de távolabb maradt.

– Na, mit szóltok egy kis korcsolyázáshoz? Már befagyott a pálya – próbált vidámnak tűnni Gergő.

Lilla örömében tapsolni kezdett. Márk Eszterre pillantott, némán várva a döntését. A nő egy rövid habozás után bólintott.

Márk egy szempillantás alatt eltűnt az előszobában, és rohant felöltözni.

Gergő ettől kezdve sűrűn felbukkant náluk. Eszter pontosan érezte, hogy a férfi nem csupán a gyerekek miatt jön – hiányzott neki az otthon, a megszokott esték, talán még ő maga is. Ennek ellenére egyszer sem kérte, hogy költözzön vissza.

Egyik este Lilla váratlanul megszólalt vacsora közben:

– Apa, miért nem ülsz le velünk enni?

Gergő kérdőn nézett Eszterre. A nő egy pillanatig habozott, majd szó nélkül elővett még egy tányért, és az asztalra tette. A gyerekek azonnal felélénkültek, a levegő megtelt nevetéssel. Eszter szívébe fájdalmas melegség költözött – egy röpke pillanatra úgy tűnt, mintha semmi sem változott volna. Mintha újra együtt lennének.

Nem sokkal később Márk beterelte Lillát a szobájukba.

– Köszönöm a vacsorát – mondta Gergő, miközben felállt. – Hiányzott már az, ahogy főzöl.

– Mi van, Réka nem tud a kedvedre főzni? – kérdezte Eszter száraz mosollyal, miközben a tányérokat a mosogatóba pakolta.

– Nála nem is lakom. Egy kis garzonban húzom meg magam, emlékszel? – felelte Gergő, és közelebb lépett, mintha meg akarná ölelni.

Eszter pillantása azonban megállította.

– Biztosan másban erős – jegyezte meg hűvösen.

– Eszter… nem érzem jól magam így. Hiányoztok. Te is, a gyerekek is.

– Elég. Menned kell. Hallod? Csörög a telefon – vágott közbe. Az előszobából valóban éles csengés hallatszott.

Az ajtó csukódása után Márk lépett ki.

– Elment? – kérdezte. – Az a nő miatt történt minden?

– Ő nem a barátnőm – felelte Eszter fáradtan.

Márk habozott, majd kibökte:

– Anya… gondolkodtam. Szeretnék apánál lakni egy ideig. Látom rajta, hogy egyedül van. Ő is felvetette. Neked könnyebb lenne, Lillának meg külön szobája lehetne…

– Szó sem lehet róla! – csattant fel Eszter.