A bíróság épülete előtt Márk még odalépett hozzám.

– Most boldog vagy? Ezt akartad? – kérdezte.

– Szabad vagyok – feleltem. – És ez számomra sokat jelent.

– Anyám szerint még megbánod. Azt mondja, család nélkül senki az ember.

– A te anyád sok mindent mond. De családom eddig sem volt. Csak egy gondosan felépített illúzió.

Eltelt egy év. Továbbra is a nagymamám házában élek, amelyből igazi otthont varázsoltam. Új nyílászárók kerültek be, bevezettettem a fűtést, és kialakítottam egy világos dolgozószobát. Itthonról dolgozom, cikkeket írok, projekteket vezetek. A bevételem elegendő egy nyugodt, kiszámítható élethez.

Esténként hol én megyek át a szomszédokhoz, hol ők jönnek át hozzám. Hajnalka megtanított a nagymamám régi pite receptjére, Gergő pedig segített felépíteni egy kerti lugast. Nem fényűző élet ez, de tiszta és őszinte. Van benne béke, és ami még fontosabb: önbecsülés.

Nemrég a boltban összefutottam egy közös ismerőssel. Elmesélte, hogy Márk még mindig az anyjával él. Gabriella már ki is szemelt neki egy új menyasszonyt – egy csendes, vidéki lányt, aki nem mer ellentmondani. Azt beszélik, az anyós már most megszabja, hogyan rendezzék be a közös lakást, sőt azt is, hány gyermeket vállaljanak.