A szavai úgy csattantak rajtam, mint egy pofon. Már egy éve próbálkozunk a babával, kivizsgálásokra járunk. Az orvosok szerint nincs akadály, csak időre és nyugalomra lenne szükség. De hogyan lehetne nyugalom ott, ahol nap mint nap emlékeztetnek az állítólagos „hiányosságaimra”?

– Anya, elég legyen – szólalt meg végre Márk, de hangjából hiányzott az igazi elszántság.

– Miből legyen elég? Az igazságból? – fordult felé Gabriella élesen, és a tekintete újra fellángolt a haragtól, miközben a vita egyre fenyegetőbb irányt vett.

– Egyedül neveltelek fel! – csattant fel Gabriella, és a fiára szegezte a tekintetét. – Az egész életemet rád áldoztam! Erre te idehozol egy idegen nőt, aki a hátad mögött titkolózik, még az ingatlanát is elrejti előled! Szerinted ez szerelem? Egy szerető feleség nem rejteget semmit!

Nem bírtam tovább hallgatni ezt a vádat és önsajnálatot. Felálltam az ágyról, és szó nélkül elsétáltam mellette a fürdőszobáig. Bezártam az ajtót, majd megnyitottam a csapot, hogy a víz zúgása elnyomja a további kiabálást. A tükörből egy sápadt, kimerült nő nézett vissza rám, szemem alatt mély árkokkal. Három év ebben a légkörben nyomot hagyott rajtam.