– Anya, ennek semmi köze a nyaralóhoz… – próbálta csillapítani Márk.

– Dehogynem! Minden összefügg mindennel! – emelte fel a hangját egyre jobban. – Ha valóban szeret téged, akkor nem titkol előled semmit, hanem megosztja, amije van! Ha pedig ragaszkodik hozzá, az csak azt jelenti, hogy már a távozásán gondolkodik! Hát nem látod?

Lassan feltápászkodtam az asztaltól. Úgy éreztem, ha még egy percig ott maradok, megfulladok a kimondatlan vádaktól.

– Elmegyek a házhoz. Szükségem van egy kis időre, hogy tisztán lássak.

– Dóra, várj! – Márk utánam nyúlt, de finoman kibontakoztam a kezéből.

– Hadd menjen! – kiáltotta utánam Gabriella. – Ha ennyire menni akar, maradjon is ott! Nem fogok kígyót dédelgetni a saját otthonomban!

Negyedóra sem kellett, és a táskám készen állt. Belekerültek az iratok, néhány váltás ruha, meg a laptopom, hogy dolgozni tudjak. Márk a hálószoba ajtajában állt, és némán figyelte, ahogy összepakolok.

– Komolyan elmész egy ilyen ostobaság miatt? – kérdezte végül.

– Ostobaság? – fordultam felé hitetlenkedve. – Az édesanyád azt várja, hogy a nagymamám házát a nevedre írassam. Szerinted ez jelentéktelen dolog?