Ha egyedül lett volna, talán bevállalja. De Leventét ilyen környezetbe nem hurcolhatta.

Egy napon túlóráznia kellett. Megkérte egy ismerősét, hogy hozza el a kisfiút az óvodából, és vigye be hozzá az irodába – nem akarta, hogy a gyerek kettesben maradjon a „szerető” nagymamával. Amikor Levente megérkezett, éppen akkor lépett be az irodába a főnöke.

Nóra szíve a torkában dobogott. Az állását nem veszíthette el! Fél órával később azonban már a meghatottságtól sírt, mert Gábor felajánlotta, hogy költözzenek be a cég egyik szolgálati lakásába. Sőt, azt is megígérte, segít majd neki saját otthonhoz jutni hitellel.

– Ennek már öt éve – fejezte be a történetet Nóra. – Anya azóta sem békélt meg Leventével, egyszerűen képtelen elfogadni őt. Az az egy év, amit vele egy fedél alatt töltöttünk, örökkévalóságnak tűnt. Ezek után ne várja tőlem, hogy mellette álljak…

❦

Márk felállt, kezében a pálinkás pohárral, és Réka gyomra azonnal összerándult. Ismerte ezt a tekintetet: kissé ködös, mégis parancsoló. Tudta, milyen irányba fordulnak majd a szavai.

– Nos, drágáim – kezdte, miközben lassan végigmérte az asztal körül ülőket. – Huszonöt év. Kimondani is hátborzongató. Van, aki hőstettnek nevezné. Szerintem inkább megszokás kérdése.

Elégedett moraj futott végig a társaságon. A nevetés tompán és jóllakottan hömpölygött, átitatva majonézes saláták és drága konyak illatával.

A házban órák óta tartó zsivaj vibrált; Réka bal füle már régóta tompán zúgott tőle.