— Miért nem mondtad el, hogy nem lehet gyerekem?

Eszter fájdalmasan sóhajtott.

— Nem akartam, hogy összetörjön az önbecsülésed. Féltem, hogy magadat hibáztatnád, és belepusztulnál a szégyenbe. Lehet, hogy tévedtem… de akkor úgy éreztem, ez az egyetlen helyes döntés.

Gábor válaszolni sem tudott, amikor megszólalt a telefonja. Az ügyvéd kereste.

— Jó napot, Gábor — hallatszott a vonal túlsó végéről. — Elnézést a zavarásért, de tudnom kellene, hogyan folytassam. Átnézi a dokumentumokat? És mi legyen a DNS-eredményekkel?

Gábor nagyot sóhajtott.

— Minden marad a tervek szerint. Holnap bemegyek és átnézem az iratokat. A DNS-teszteket viszont tekintse semmisnek. Nem kerülnek bele az anyagba.

Nem hagyott teret vitának, bontotta a hívást.

Eszter könnyes szemmel figyelte.

— A gyerekek nem tudnak meg semmit — fordult felé Gábor. — Ők az én gyerekeim. Nem papírok határozzák meg, ki az apa.

Közelebb lépett hozzá.

— Próbáljuk meg elölről. Tiszta lappal. Hazugság nélkül. Talán még helyrehozható.

Lehajolt, és gyengéden megcsókolta Eszter sós könnyektől nedves arcát.