Egy hét múlva értesítés érkezett a laborból, hogy elkészültek az eredmények. Gábor átvette a lezárt borítékokat, és egyenesen az ügyvéd irodájába ment velük.

— Tessék, itt vannak a vizsgálati papírok — nyújtotta át a csomagot. — Sajnos rohannom kell, fontos találkozóm lesz egy beszállítóval.

A jogász a kezébe vette a borítékokat, majd felnézett rá.
— Gábor, még ki sem bontotta őket… — mondta jelentőségteljes hangon.

A jogász egy pillanatnyi habozás után visszanyújtotta neki a borítékokat.

— Elnézést… akkor bontsa ki most — tette hozzá csendesebben.

Gábor kelletlen mozdulattal feltépte az elsőt. Amikor átfutotta a sorokat, elsápadt. A keze remegni kezdett, ahogy sorra bontotta fel a többit is. A betűk összefolytak a szeme előtt, mintha köd ereszkedett volna az elméjére.

Hirtelen felpattant, és az ajtó felé indult.

— Gábor, hová megy? És az iratok? — szólt utána a jogász.

Gábor visszanézett, de egyetlen szó sem jött ki a torkán. Az arca üres volt, tekintete zavaros. Válasz nélkül távozott.

Az autóba ülve tövig nyomta a gázt, és szinte eszeveszett tempóban hajtott vissza a laborba. Berontott az épületbe, és az első pultnál megszólította a nővért:

— Kérem… mondja meg, mekkora az esélye, hogy egy ilyen DNS-vizsgálat téved?

A nő átvette tőle a papírokat, gyors pillantást vetett rájuk.

— A pontosság 99,99 százalékos — felelte együttérző hangon. — Sajnálom.

Gábor alig emlékezett rá, hogyan ért haza. Mintha robotpilóta vezette volna. A gondolatai összevissza kavarogtak, képtelen volt felfogni, mi történik vele.

Eszter a konyhában állt, amikor belépett. Amint meglátta a férje arcát, könnyek gyűltek a szemébe.

— Csak egy dolgot kérek — mondta Gábor rekedt hangon. — Mondd, hogy ez nem igaz.

A borítékokat az asztalra dobta.

Eszter lesütötte a szemét.

— Igaz.

A férfi lassan rogyott le egy székre, mintha kihúzták volna alóla az erőt. Eszter odalépett, letérdelt elé, átkarolta a lábát, és zokogni kezdett.

— Nem tudom, képes vagyok-e meghallgatni bármit is — tolta el magától Gábor, majd felállt. — Egyetlen kérdésem van: hogyan tudtál egész életedben a szemembe nézni? A gyerekek szemébe?

A hangja megkeményedett.

— Ez aljas dolog volt. Undorodom még a gondolatától is.

Eszter felnézett rá, arca könnyektől csillogott.

— Nincs mentség arra, amit tettem. Tudom. De kérlek, hallgass végig, és utána dönts úgy, ahogy jónak látod.

Mély levegőt vett, próbálta összeszedni magát.

— Emlékszel, mennyi ideig nem estem teherbe az esküvő után? Egy vizsgálaton az orvos közölte, hogy velem minden rendben van… a probléma nálad van.

Gábor arca megfeszülve fordult felé.

— Ne beszélj képtelenségeket.

— Nem akarok orvosi részletekbe menni, de a leletek szerint meddő vagy. Nem lehet saját gyermeked. Minden dokumentumot eltettem. Bármikor megmutatom.

Csend telepedett közéjük. A falióra kattogása hangosabbnak tűnt, mint valaha.

Végül Gábor szólalt meg először.

— Tegyük fel, hogy igaz, amit mondasz. Akkor a gyerekek… kitől vannak?

Eszter ajka remegett, könnyei némán csorogtak végig az arcán.

— Válaszolj! — csattant fel Gábor.