Csak később láttuk a képeket az interneten: vidáman mulattak valahol a szabadban.

Szerinted ez rendben van?

– Nem, nincs rendben – emelte fel a hangját Lilla, hogy túlharsogja a férfit. – De ülj le végre, és nyugodj meg! Ne rajtam vezesd le a dühödet!

Márk ekkor döbbent rá, hogy már kiabál. Zavartan elhallgatott, majd leült a vele szemben álló fotelbe.

– Lilla, mi történik velük? Vagy velünk? Nem értem. Egyszerűen nem értem.

– Drágám, ne próbáld mindenáron megfejteni – felelte halkan a nő. – Csak még jobban felkavar. Ha helyreállnak a dolgaink, hidd el, minden visszarendeződik.

– Szerintem már semmi sem lesz olyan, mint régen – rázta a fejét Márk. – Normális életünk volt. Találkoztunk, beszélgettünk, együtt töltöttük az időt. Nevettünk, ünnepeltünk.

Mi romolhatott el ennyire? Előbb a vállalkozás ment tönkre, aztán mintha minden más is darabokra hullott volna. Teljesen kimerültem.

– Kérlek, ne – csendült könyörgés Lilla hangjában.

Sajnálta a férjét. Így is elég teher nehezedett rá az utóbbi időben. A kudarc, az anyagi gondok, az önvád. És most még a családjuk viselkedése is újabb sebet tépett fel benne. Lilla látta rajta, mennyire összetört, és attól félt, hogy ez még csak a kezdet.