Krisztina nénivel addig nem volt különösebben szoros kapcsolata. Bár lehet, hogy egyszerűen csak nem vette észre, hiszen akkoriban szinte bent lakott a munkahelyén, később pedig, amikor külön költözött, már végképp nem követte, kivel tartja a kapcsolatot az édesanyja.

A ruha után azonban Krisztina néni láthatóan fontosnak érezte a családi kötelékek erősítését. Meghívták Márkot és Lillát vacsorára, majd viszonozták a látogatást, sőt egyszer a fiukat és annak feleségét is magukkal hozták.

Egy ilyen alkalommal szóba került, hogy Márk unokatestvére és a felesége régóta szeretnének elmenni nyaralni, de valahogy sosem jön össze a pénz. Talán egy kis segítséggel könnyebb lenne?

Nem volt nagy összegről szó, így Márk készségesen adott. Végül is család.

És ezután is előfordult, hogy megkeresték kisebb-nagyobb kérésekkel. Hol egy költöztetéshez kellett a teherautó, hol új bútorra hiányzott némi kiegészítés, máskor csak apróbb kiadásra kértek támogatást.

Amikor Réka férjhez ment, Márk igazán kitett magáért. Nem lakást vett neki, de az esküvő költségeit bőkezűen állta – ez volt az ajándéka a húgának. Természetesen külön meglepetéssel is készült.

Egyébként is, ha vendégségbe hívták, sosem érkezett üres kézzel: mindig gondosan kiválasztott, értékes ajándékot vitt.

Amikor pedig megvásárolta a hétvégi házat, szinte az egész rokonság felfigyelt rá, és alig győzte a gratulációkat és az érdeklődő látogatásokat fogadni.

A hétvégi ház kulcsát is szétosztotta a rokonság között, hadd jöjjenek, amikor kedvük tartja, pihenjenek, töltekezzenek, élvezzék az életet – így gondolkodott akkoriban.

Csakhogy az élet nem mindig kegyes. Olykor felemel, máskor pedig váratlanul gyomorszájon vág.

A csapás villámcsapás formájában érkezett. A bérelt garázsba, ahol a teherautókat tartották, belecsapott az ég. A tűz percek alatt elharapózott, és mire bárki közbeavatkozhatott volna, a teljes járműpark – mind a tizenkét kamion – kiégett. Egyetlen éjszaka alatt lett semmivé az, amiért évekig dolgoztak.

Márk szinte összeomlott. A veszteség súlya alatt roskadozott, és ha Lilla nincs mellette, talán valóban beleroppan. A felesége azonban higgadt maradt, és amikor ő kétségbeesetten járkált fel-alá, Lilla már a megoldáson gondolkodott.

– Eladjuk a nyaralót és a lakást is – mondta határozottan. – Veszünk egy kisebb ingatlant átmenetileg. A garázs bérlemény volt, a tulajdonostól kártérítést kell követelnünk.

Azt is hozzátette, hogy amíg a per lezajlik, egyetlen megmaradt járművel próbálnak talpon maradni. – Ez nem csőd, csak átmeneti visszaesés. Kibírjuk – erősítette a férjét.

Kemény hónapok következtek. Olyan szorosra kellett húzniuk a nadrágszíjat, hogy szinte fájt. Mégis, valahogy boldogultak.

Ami igazán fájt, az nem is a nélkülözés volt, hanem a csend. A rokonság részéről. Nem hívták őket, nem érdeklődtek, és amikor végre új, szerény otthonukba költöztek, a meghívás ellenére senki sem jelent meg a lakásavatón.

Később feltűnt, hogy egyre több ünnepségről maradnak le. Először mentegetőztek a többiek, hogy most elmarad az összejövetel, aztán kiderült: az ünnep megvolt, csak őket nem látták szívesen. Ez különösen Márkot viselte meg.