Tizenhat évesen Márk lett a család egyetlen férfitagja. Az édesanyjáról és a kilencéves húgáról más nem gondoskodhatott.

Az apja mindig arra nevelte, hogy álljon helyt bármi áron. Márk komolyan vette ezt az örökséget. Beiratkozott egy építőipari szakképzésre, és délutánonként, estéken munkát vállalt, ahol csak tudott.

Építőként sem képzelte el a jövőjét, de a tanulói ösztöndíj biztos pontot jelentett. A mellékállásokkal együtt már elfogadható összeg gyűlt össze havonta. Persze ez meg sem közelítette az apja korábbi fizetését, de legalább az anyjának nem kellett másodállást keresnie ahhoz, hogy eltartsa a húgát.

Miközben tanult és dolgozott, Márk folyamatosan azon törte a fejét, milyen saját vállalkozásba foghatna. Számtalan ötlet megfordult a fejében, de olyasmire volt szüksége, ami valóban jövedelmező lehet, és ahol nem tapossák el már a startvonalnál.

Végül arra jutott, hogy szállítani fog. Nem volt benne semmi romantika, de működhetett. A kérdés csak az volt: mit és hogyan.

A kemény munkától sosem riadt vissza, és a piszok sem ijesztette meg. A család biztonsága fontosabb volt számára, mint a kényelmes körülmények. Elhelyezkedett egy hulladékszállítással foglalkozó cégnél.