Már aznap este megtörtént az első „baleset”. Ildikó vacsorája ehetetlenül sós lett, a befőttesüvegben felszolgált kompót tetején pedig apró morzsák úsztak. Az asszony metsző tekintettel figyelte a menyét, de bizonyítéka nem volt semmire.

A következő napon újabb kellemetlenség érte. A mosógépből rikító, harsány rózsaszín ruhakupac került elő, mintha valaki festékbe mártotta volna őket. Később a szárítón „véletlenül” lecsúszott néhány csipesz, és Márk kedvenc nadrágja az utcán landolt a ház előtt.

Az a hét maga volt a rémálom Ildikó számára. Mintha minden kicsúszott volna a kezéből: az ételek félresikerültek, a takarítás balul sült el, és semmi sem úgy alakult, ahogy kellett volna. Eközben Nóra gyanúsan nyugodt maradt, szinte derűsen figyelte az eseményeket.

Végül az asszony nem bírta tovább, és odalépett hozzá.

– Nóra, beszélnünk kell!

– Most tényleg sok dolgom van – felelte a fiatal nő, miközben valójában kényelmesen hátradőlve sorozatot nézett a laptopján.

– Az nem érdekel! Öt percet szakítasz rám!

Nóra lassan felpillantott.

– Rendben. Mit szeretne?

Ildikó közelebb lépett, arca haragtól feszült.

– A szemedbe akarok nézni! Te teszed ezt velem? Szándékosan keseríted meg az életem?

Nóra számított erre az összecsapásra, bár korábbra várta. Most mégis ártatlan arckifejezést öltött, mintha semmit sem értene.

– Ildikó, miről beszél? Nem követtem el semmit.

Az asszony szinte sistergett a dühtől.

– Semmit? Egész héten tönkreteszel mindent körülöttem!

Nóra ajkán halvány mosoly jelent meg. Egy pillanat alatt rájött, hogy talán mégsem a teljes tagadás a legjobb út. Eddig így tervezte, de most más megoldás villant fel benne. Lassan bólintott, majd széttárta a karját.

– Igen, maga előtt semmit sem lehet eltitkolni! Kezdjük hát az elején.

– Nos, mit szólt ehhez az elmúlt hét?

– Megőrültél?! Mindent elmondok a fiamnak! Márk azonnal kirak innen!

Nóra szemöldöke sem rebbent.

– Ugyan miért tenné? Ildikó, tényleg azt hiszi, hogy Márk elhinné, hogy ilyesmire képes vagyok? Hiszen végig tagadnék mindent. Sírnék, és azt mondanám, hogy maga koholmányokat terjeszt rólam. A fia szeret engem. Ezt maga is pontosan tudja.

Az idősebb asszony arca megkeményedett, de ösztönösen hátralépett egy lépést. Úgy méregette a menyét, mintha most látná először. A csendes, visszahúzódó Nórából hirtelen eltűnt minden bizonytalanság. Ildikó erre egyáltalán nem számított. Pedig Nóra nem vágyott másra, csak békességre a férjével. Ehhez viszont most először ki kellett állnia önmagáért.

Érezte, hogy megingott az anyósa magabiztossága, és azonnal rátett még egy lapáttal.

– Gondolja végig! Mindketten szeretjük Márkot. Mi értelme egymás életét megkeseríteni? Kössünk egyezséget. Maga békén hagy engem, én sem zavarom magát.

– És szerinted te árthatnál nekem? Nem képzeled kicsit túl magad?

Nóra hangja hűvös maradt.

– Tényleg nem esett le, mi történt ezen a héten? Szeretne még egy ugyanilyet? Márk már furcsán néz magára. Talán azon gondolkodik, nincs-e valami baj… tudja, a kor… Még az interneten is rákeresett a feledékenység tüneteire. Ki tudja, hová vezet ez? Ha azt látja, hogy az egyszerű dolgok sem mennek, könnyen arra jut, hogy jobb helye lenne egy otthonban.

Ildikó arca lángvörös lett, és indulatos mozdulattal a menyére emelte a kezét. Nóra azonban nem hátrált meg. Szilárdan állta a tekintetét.

– Utoljára ajánlom a fegyverszünetet. Ha most nemet mond, a következő kör keményebb lesz. Ne feledje, nekem is van befolyásom Márkra.

Az asszony ajkára már felkúszott a válasz, hogy rendreutasítsa a szemtelen lányt, ám hirtelen eszébe jutott az elmúlt hét minden kudarca. A kiömlött leves, az odaégett sütemény, az eltűnt kulcsok. Mindig büszke volt rá, hogy tökéletes háziasszony, most pedig sorra vallott kudarcot. És ami a legjobban fájt: a fia szánakozó pillantása. Azt nem tudta volna elviselni, ha Márk gyengének vagy beszámíthatatlannak tartja.

Nóra csendesen, de határozottan sürgette:

– Nos? Most dönthet.

Hosszú másodpercek után Ildikó vállai megereszkedtek.

– Legyen… te győztél – morogta fáradtan, majd sarkon fordult és kiment a szobából. Meglepő módon könny szúrta a szemét; nemcsak a vereség fájt, hanem az is, hogy elveszítette az irányítást a fiatal nő felett.

Nóra utána nézett, és alig tudta visszatartani az örömét. Szinte táncra perdült a megkönnyebbüléstől. Rég nem érezte magát ennyire felszabadultnak. Tudta, hogy ez még nem a háború vége, de az első csatát megnyerte – és ezzel kivívta magának az esélyt egy nyugodtabb életre.