— Zsuzsanna adta meg. A nővérem.

Benedek arca megfeszült. Hát mégis sikerült! Az anyja ezúttal is elérte, amit akart. Ha egyszer célt tűzött ki maga elé, nem hátrált meg, és most sem riadt vissza attól, hogy a testvérét használja fel azért, hogy utat találjon hozzá. Benedekben lassan tudatosult, hogy ez a történet korántsem ért véget, sőt talán csak most kezdődik igazán.

Benedekben egyre inkább összeállt a kép: Zsuzsanna magától biztosan nem adta volna ki az unokaöccse elérhetőségét. Túl jól ismerte a húgát. Renáta azonban mindig értett ahhoz, hogyan vegye rá az embereket arra, amit eredetileg nem akartak megtenni. Valószínűleg addig ostromolta a nővérét, amíg az – csak hogy szabaduljon tőle – végül beadta a derekát. Tipikus. Ha valamit a fejébe vett, nem lehetett lerázni.

— Nem szeretnék találkozni önnel — mondta Benedek hűvösen a telefonba. — Őszintén szólva nem látom értelmét ennek az egésznek.

— Nekem nagyon is van! — csattant fel Renáta a vonal túlsó végén, hangjában kétségbeesett szenvedéllyel. — Csak egyetlen alkalomról van szó, fiam!

Benedek lehunyta a szemét. Tudta, ha most elutasítja, azzal nem szabadul meg tőle. Az anyja képes lenne váratlanul megjelenni a háza előtt, megszólítani a gyerekeit az utcán, vagy a feleségét zaklatni könyörgéseivel. Ezt pedig semmiképp sem engedhette. Egyszerűbbnek tűnt rászánni fél órát egy találkozóra, mint hónapokig kerülgetni a kellemetlen jeleneteket.

Renáta akkor tűnt el az életéből, amikor Benedek kilencéves volt. Az asszony egyik napról a másikra felszívódott, mintha soha nem is létezett volna. A kisfiú hónapokon át reménykedett. Zsuzsanna konyhájának ablakában ült naphosszat, onnan figyelte az utcát, hátha egyszer csak feltűnik az ismerős alak. Alig evett, a barátait kerülte, a játék nem érdekelte. Csak várt.

A nagynéni próbálta kizökkenteni ebből a bénult állapotból. Szidta, könyörgött neki, magyarázott, de Benedek hajthatatlan maradt.

— Vissza fog jönni! — zokogta, miközben a könnyeit dühösen törölte szét az arcán. — Ő az anyám! Szeret engem!

— Benedek, a te anyád elsősorban saját magát szereti — felelte Zsuzsanna fáradtan. — Egyszer majd megérted.

A fiú akkor gyűlölte ezért a mondatért. Meg volt győződve róla, hogy a nagynénje hibája minden, hogy miatta hagyta el őt Renáta, és költözött el a városból. Csak jóval később, felnőtt fejjel látta be, mennyivel tartozik Zsuzsannának. Mindazért, amit érte tett. És azt is megértette, hogy a nővére soha nem hazudott Renátáról, még ha az igazság kegyetlenül hangzott is.

Renáta fiatal korától kezdve feltűnő jelenség volt. Tudta, milyen hatással van a férfiakra, és ezt tudatosan használta is. Magabiztosan mozgott a társaságban, pontosan érzékelte, mikor kell kedvesnek, mikor elérhetetlennek mutatkoznia. Sok hódolója akadt, de csak keveseket engedett igazán közel magához. Az egyik ilyen kiválasztott Gábor volt, Benedek apja.

Gábor nős emberként élt, két gyermeket nevelt a feleségével, tekintélyes állása volt és biztos egzisztenciája. Ezek a körülmények Renátát egyáltalán nem riasztották vissza. Huszonöt évesen pontosan tudta, mit akar, és Gábor társadalmi helyzete, kapcsolatai, anyagi biztonsága különösen vonzónak tűntek számára.